Sport
Magabiztos győzelemmel jutott tovább a Ferencváros

A Ferencváros kezdő tizenegye: Dibusz – Wingo, Kovacevic, S. Mmaee, Civic – Esiti, Zachariassen, Laidouni – Traoré, Boli, Tokmac. A Tobolé: Mokin – Kairov, Tomasevics, Malij, Amanovics – Tagibergen, Jovancsics, Zsarinbetov – Tosics – Sergeev, Brígido.
A múlt heti gól nélküli első felvonást követően a Ferencváros azonnal egyértelművé tette, hogy mielőbb el akarja dönteni a párharcot. Az első percben ugyan a keresztléc még megmentette a Tobolt, de nem sokkal később Traoré fejjel már nem hibázott. A folytatásban is nyomasztó fölényben futballozott a magyar bajnok, amely bő húsz perc alatt háromgólos előnyt dolgozott ki, igaz, a harmadik találatra azonnal érkezett válasz a kazahoktól.
Ez sem szegte kedvét a nagy lendülettel és elszántsággal játszó FTC-nek, amely akár öt-hat góllal is vezethetett volna a szünetben, ha kicsit élesebbek és koncentráltabbak a csatárai.
A folytatásra valamelyest visszavett a tempóból a hazai csapat, ez pedig lehetőséget teremtett a vendégakciókra. A Tobol szimpatikusan küzdött és próbálkozott rendületlenül, volt is néhány helyzete a kissé bizonytalan ferencvárosi védelemnek köszönhetően, de csak lesgólt szerzett, így a magyar továbbjutás egy pillanatra sem forgott veszélyben. Az FTC-nek is megvoltak a maga lehetőségei a második félidőben, ezek közül kettőt értékesített, amivel rendkívül magabiztosan lépett a következő körbe.
„Határozottan és agresszíven futballoztunk az elejétől kezdve, ahogy azt terveztük. Jó egyéni teljesítmények is kellettek ehhez a magabiztos sikerhez” - értékelt Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője, aki szerint ilyen meccs után nincs oka elégedetlennek lenni bármivel is.
A következő ellenfelet illetően úgy fogalmazott, a legfontosabb, hogy ki kell elemezni a Slovan játékát. Majd hozzátette, hallott a két csapat közös múltjáról, éppen ezért abban reménykedik, hogy a múltban történtek nem befolyásolják negatívan a mostani párharcot.
„A jobb csapat jutott tovább, valószínűleg az első kör legjobbja. Megpecsételte a sorsunkat az elrontott első húsz perc” - mondta Alekszandr Moszkalenko, a kazahok vezetőedzője, akinek saját bevallása szerint Belgrád után Budapest a kedvenc városa.
Beszámolónk a meccsről
A Groupama Arénában körülbelül 17 ezer néző előtt játszanak a csapatok. Jó a hangulat, a publikum folyamatosan énekel.
Már a második percben megszülethetett volna a Ferencváros történetének 100. BEK/BL-gólja, ám Tokmac hét méterről a lécre lőtte a labdát. Ám, ami késik, nem múlik: a 4. percben a nyáron a Sheriff Tiraspoltól igazolt mali válogatott csatár, Adama Traoré hét méterről, középről, a jobb sarokba fejelte a balhátvéd, Civic a jobbhátvéd helyéről küldött beívelését. 1-0 a Ferencvárosnak.
Kovacevicet, a zöld-fehérek középhátvédjét ápolták, egyelőre tudja folytatni a játékot. Emlékezetes, hogy egy hete is többször támadtak gondjai, szerencsére eddig még mindig tudott továbbjátszani.
A 12. percben Wingo lapos beadása után Tokmac saját lábára rúgta a labdát, pedig nagy helyzet volt.
Az első negyedóra tapasztalata, hogy a vendégek legveszélyesebb fegyvere a szöglet lehet. De azért az már régen nem „fél gól”.
Szép támadás után növelte előnyét a Fradi, Tokmac, akinek eddig nem sok jó megmozdulása akadt, kitűnő labdával ugratta ki Adama Traorét, aki a kapuba lőtt, 2-0.
Boli lövését vetődve védte a kazah kapus.
Újabb gól: alighanem eldőlt a továbbjutás. Traoré újra főszereplő volt, a kapunak háttal állva, a tizenegyespont tájáról hátrapasszolt, Laidouni pedig 17 méterről, laposan, könnyen lőtt a bal alsó sarokba, 3-0.
Váratlanul szépítettek a vendégek, az üzbég válogatott Sergeev révén, 3-1.
Zachariassen 13 méterről a léc fölé lőtt. A másik oldalon Tosics a rúgótechnikájához méltatlanul találta, vagy inkább nem találta el a labdát, az is nagy helyzet volt.
A 37. percben Tokmac a kapuba passzolt, de már előtte sípolt a lengyel játékvezető, Boli megrúgta ellenfelét az előkészítésnél.
Letelt az első 45 perc, eddig minden rendben, 3-1-re vezet a magyar bajnok. Az első félidőben 11:1 volt a lövések, 7:1 a kapura menő lövések aránya.
Ferencvárosi támadásokkal kezdődött a második félidő is.
Brigido helyzetbe került, ám Samy Mmaee becsúszással lelopta a labdát a lábáról.
Az 54. percben Zachariassen nem volt elég határozott, ezért nem tudta megjátszani Bolit.
A kazahok a mérkőzés ezen szakaszában birtokolják a legtöbbet a labdát.
Közben az egy órával korábban kezdődött mérkőzésen, a hosszabbítás 15. percében a Dinamo Batumi előnybe került a Slovannal szemben. A továbbjutó játszik majd ennek a párharcnak a győztesével.
Csercseszov kettőt cserélt, Tokmac és Boli számára befejeződött a mérkőzés, Bassey és Auzqui játszik tovább.
A 70. percben a Ferencváros kapujába került a labda, Amanovics lövése után. Szerencsére Tosics, akinek lába alatt elment a labda, zavarta a magyar kapust, lesen állt.
A 74. percben Bassey közelről a hálóbas passzolt, a legjobb ütemben lépett ki. Már 4-1 a Ferencvárosnak.
Loncar váltotta Esitit.
A 115. percben kiegyenlített Grúziában a Slovan, ott sokkal élesebb a csata.
Megfogyatkozott at ellenfél, Muzsikov megkapta a második sárga lapját.
A holland Knoester és a francia Mercier is beállt, mindketten most mutatkoznak be tétmérkőzésen a Ferencvárosban.
A Slovan a 120. percben már 2-1-re vezet Grúziában. A veterán Vladimir Weiss lőtte a nagyon fontos gólt. Csapata továbbjutott, a jövő héten Ferencváros–Slovan mérkőzés lesz a BL második selejtezőkörében.
A Groupama Arénában mindössze két perc a hosszabbítás.
Bassey újabb gólt lőtt, remek megmozdulása után, 5-1.
Vége a mérkőzésnek, 5-1-es összesítéssel jutott tovább a Ferencváros.