Sport
Nem tudott előnyt szerezni, „távolodott” a Fraditól a pozsonyi Slovan
Az FK Tobol elleni 0–0 persze nem rossz kiindulási alap a visszavágóra, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a magyar bajnoknak ez volt az első tétmérkőzése az idényben. Ráadásul a további szerdai BL-selejtezős eredmények megint csak azt húzták alá, nincs könnyű ellenfél, szorosak a párharcok. A nap mérkőzései közül egyen dőlt el gyakorlatilag a továbbjutás, a norvég Bodö/Glimt – amely az első Konferencia-liga-sorozatban az AS Romát is legyőzte – 3–0-s előnyt szerzett az izlandi KI Klaksvik ellen.
Ugyanakkor a finn HJK csak 1–0-ra verte a lett RFS-t, miként a luxemburgi F91 Dudelange is az albán FK Tiranát. További három mérkőzés a Fradi meccséhez hasonlóan gól nélkül ért véget. Nem tudott nyerni Pozsonyban a Slovan a grúz Dinamo Batumi ellen, immár egyáltalán nem biztos, hogy a Fradira, továbbjutása esetén, a szlovák bajnok vár majd. A másik két találkozón: Zrinjski Mostar–Sheriff 0–0 és NK Maribor–Sahtyor Szoligorszk 0–0.