Sport
Ronaldónak továbbra is családi gondjai vannak

A portugál a hét első napjaiban családi okokra hivatkozva hiányzott az edzésekről, de nincs azóta sem nyilvános pontosítás arra vonatkozóan, miért nem kezdte el a felkészülést az új idényre. A klub továbbra is azt közli, hogy családi ügyek miatt hiányzik a játékos. Egyébként 31 futballistával kelt útra a United Bangkok felé, az egyetlen új szerzemény, Tyrell Malacia a keretben. Kedden a Liverpoollal játszanak bemutató mérkőzést.
A Barcelona állítólag megegyezett a több más klub által is óhajtott brazil szélsővel, Raphinhával, aki tavasszal góljával benntartotta a Leeds Unitedet a Premier League-ben. Az ötvenmilliós ajánlatra a yorkshire-i klub is rábólintott. A katalánok két védőt is vinnének Angliából (miután Andreas Christensent már megszerezték, jobb úgy fogalmazni, hogy újabb két védőt), mégpedig Marcos Alonsót és César Azpilicuetát, egyaránt a Chelsea-ből.
A Kékek korábbi csapatkapitányával aligha lesz nehéz megállapodni, nagyon szeretne a Barcához menni, a klubok pedig megállapodtak a nem túl magas vételárban, hárommillió euróban. Marcos Alonso ügye már nehezebb. A védő, akinek a nagypapája a Real Madriddal nyert ötször Bajnokcsapatok Európa-kupáját, ellenben édesapja a Barcelona válogatott középpályása volt, szívesen szerződne ugyancsak a Barcához, de érte a Chelsea 12 millió eurót kér, a Barca pedig, egyelőre, hetet-nyolcat adna.
Lenne út az ellenkező irányba is, Sergino Dest és Frenkie de Jong szolgálataira számítana a Chelsea, de egyikük sem akar elmenni a Barcelonából. A francia Clement Lenglet ellenben kölcsönjátékosként elkötelezte magát a Tottenhamhoz. Ugyanakkor a Spurs elengedte az Ajaxhoz Steven Bergwijnt. A 24 éves holland játékosért az Ajax 31,25 millió eurót fizet a londoni klubnak. Luis Suárez mégsem megy a River Plate-hez. Az uruguayi világsztár elsősorban azért igazolt volna a Buenos Aires-i „Milliomosokhoz”, mert a Libertadores-kupában, Dél-Amerika legfontosabb klubsorozatában vágyott sikerekre.
Ám miután a River kiesett az idei sorozatból, az átigazolás hirtelen tárgytalan lett. Még egy veteránról: a következő szezon elején negyvenéves Pepe Reina a Villarrealhoz szerződött. A világ- és Európa-bajnok spanyol kapus 2002 és 2005 között már erősítette új csapatát, mielőtt Liverpoolba szerződött. Azóta volt a Bayern München, a Napoli, az AC Milan, az Aston Villa és legutóbb a Lazio tagja.