Sport

Platini és Blatter sem bűnös

Sepp Blatter korábbi FIFA-elnököt és Michel Platini alelnököt egyaránt felmentették a csalás elleni perükben.

Platini és Blatter sem bűnös
Michel Platini arcán 2015 óta nem lehetett ilyen széles mosolyt látni
Fotó: AFP/Fabrice Coffrini

Mindketten végig tagadták, hogy törvénysértést követtek volna el, és azt mondták, hogy a vitatott, 2011-es, kétmillió svájci frankos átutalás valójában egy késedelmes kifizetés volt Platini FIFA-tanácsadói munkájáért. A 86 éves Blattert és a 67 éves Platinit 2015-ben tiltották el a futballban végzett tevékenységtől, tavaly novemberben pedig vádat emeltek ellenük.

Pénteken a bíróságra érve Blatter azt mondta: „Én nem vagyok mindenben ártatlan az életemben, de ebben az ügyben igen.”

Vallomásában Blatter elmondta, hogy Platinit kérte fel tanácsadójának, amikor 1998-ban először nevezték ki a FIFA elnökévé. Hozzátette, hogy a korábbi háromszoros aranylabdás francia futballista, későbbi szövetségi kapitány és sportvezető évi egymillió svájci frankos tiszteletdíjat szeretett volna, Blatter azonban azt mondta neki, hogy a FIFA nem engedheti meg magának ilyen magas összegű honorárium kifizetését. Ehelyett évi háromszázezer svájci frankban állapodtak meg, azzal hogy a fennmaradó összeget később fizetik ki. Platini erről így nyilatkozott: „Bíztam az elnökben, és tudtam, hogy később ki fogja fizetni az összeget.”

Platini, aki 2007 és 2015 között az UEFA elnöke volt, 2002-ben hagyta abba a munkát a FIFA-nál, de csak 2010-től kapott újra pénzt, azt mondta a bíróságnak, hogy korábban nem volt szüksége rá. Később meghallotta, hogy két korábbi alkalmazott jelentős összegeket kapott, és emiatt ő is jelezte igényét a kifizetésre. A FIFA felkérésére 2011 januárjában küldött számlát, a pénzt tíz nappal később, Blatter jóváhagyása után ki is fizették.

Az ügyre 2015-ben derült fény, a FIFA akkor hűtlen kezelésre hivatkozva – miután a kifizetésnek semmiféle szerződéses alapja nem volt – Platinit nyolc évre eltiltotta minden labdarúgással kapcsolatos tevékenységtől. Ezt később a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) négy évre csökkentette. Blatter 1998 és 2015 között volt a FIFA elnöke, a sportággal kapcsolatos mindennemű tevékenységre vonatkozó hatéves eltiltása októberben járt le, de aztán életbe lépett az a hat év és nyolc hónapra szóló büntetés, amelyet egyéb szabálytalanságok és törvénysértések miatt tavaly márciusban szabott ki rá a FIFA etikai bizottsága.„Egy semleges bíróság végül megállapította, hogy ebben az ügyben nem történt bűncselekmény. Ügyfelem ennek eredményeként teljesen megtisztult és megkönnyebbült” – nyilatkozta Dominic Nellen, Michel Platini ügyvédje.

Platini egy rövid sajtóközleményben örült, hogy „megnyerte az első meccset”, miközben ismét egy politikai-igazságügyi manipulációra utalt, amelynek célja az ő hatalomból való eltávolítása: „Ebben az esetben vannak bűnösök, akik nem jelentek meg a tárgyalás során. Számítsanak rám, még találkozunk.”

Elemzők figyelmeztetnek arra, a bíróság úgy ítélte meg, hogy a csalást „a bizonyossággal határos valószínűséggel nem tudták megállapítani”, ezért alkalmazta a büntetőjog általános elvét, amely szerint „kétség esetén a vádlott javára kell dönteni”.

Kapcsolódó írásaink

Öt év börtönt is kaphat Blatter és Platini

ĀHétéves nyomozás után a svájci Bellinzonában megkezdődött Joseph Blatter és Michel Platini, a Nemzetközi (FIFA), illetve az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) volt elnöke pere

Dinoszauruszok mezeje

ĀSportpolitika. A nemzetközi öttusasportban huszonnyolc éve uralkodik Klaus Schormann, a nagy „reformer”, aki lovaglás nélkül folytatná a tusakodást