Sport
Nadal visszalépett, Kyrgios vár Djokovicsra

Úgy vélte, jelen állapotában két mérkőzést nem tudna megnyerni, már csak azért sem, mert nem képes megfelelő erővel és sebességgel adogatni, s azt sem szeretné megkockáztatni, hogy „rásérül” a mostani bajára, s ezért esetleg két-három hónapot ki kelljen hagynia. A spanyol éljátékosnak, akinél egyetlen férfi versenyző sem nyert egyéniben több Grand Slamet, az orvosi vizsgálatok szerint hét milliméteres szakadás van a hasfalizmában. Ennek ellenére edzett, de végül kénytelen volt visszalépni.
Az ausztrál Kyrgios így ellenfél nélkül masírozott be élete első GS-döntőjébe. Az ausztrál férfi tenisz a hatvanas években példátlanul erős volt, de a kétezres évek eddig visszaesést hoztak, Wimbledonban sem volt döntős az ötödik kontinensről 2003 óta, amikor Mark Philippoussis játszott a salátástálért.
Az így egyedülinek maradt pénteki elődöntőben a brit Cameron Norrie az első szettben meglepte Novak Djokovicsot. Elképesztően jól játszott, 6:2-re elvitte az első játszmát. Utóbb azt írta erről egy kommentáló a BBC-nek, hogy „olyan ez, mintha valaki húsz méternél vezetett volna a 100-as döntőben Usain Bolt ellen.” Ám utána a szerb magához tért, s két viszonylag gyors szettben 6:3, 6:2-vel vezetést szerzett. A negyedik játszma sem hozott újabb fordulatot (6:4).
Érdekes, hogy amikor Cameron (vagy becenevén: Cam) Norrie bemutatkozott az ATP-versenyeken 2017-ben, megkezdődött Djokovics nagy sorozata: azóta nem veszített Wimbledonban. A szerb éljátékos a harminckettedik nagy döntőjébe jutott be a mostani sikerrel, Norrisnak ellenben az első lett volna. Amúgy a Dél-Afrikában született brit éljátékos mindössze 12 éves volt, amikor Djokovics az első Grand Slam-sikerét aratta, még 2008-ban.
Számunkra a nap híre, hogy a hetedik helyen kiemelt Udvardy Luca döntőbe jutott a női juniorok versenyében. A korosztályos torna egyetlen magyarja – akinek nővére, Panna, a felnőtt világranglista 100. helyezettje, Wimbledonban bő egy hete csak nagy csatában kapott ki a 24. helyen kiemelt Elise Mertenstől – a pénteki elődöntőben a 16. helyen kiemelt cseh Linda Klimovicovát győzte le 6:3, 3:6, 6:0-ra, 1 óra 31 perces mérkőzésen.
Udvardy Luca a fináléban az elsőként rangsorolt amerikai Liv Hovdével találkozik. Korábban három magyar tudta megnyerni valamelyik Grand Slam-torna női juniorversenyét: Kapros Anikó 2000-ben Melbourne-ben, Szávay Ágnes 2005-ben Párizsban, Gálfi Dalma pedig 2015-ben New Yorkban győzött. Wimbledonban még soha, senki.