Sport

Először játszik Kazahsztánban a Fradi

Ma délután megkezdődik a Ferencváros újabb nyári menetelése, amelynek remélhetően a Bajnokok Ligája főtáblája lesz a végállomása. Az első ellenfél a kazah Tobol.

Először játszik Kazahsztánban a Fradi
Tokmac Nguen többször féltérdre kényszerítette a Celtic védőit tavaly az Európa-ligában
Fotó: MH/Purger Tamás


Érdemes először azt pontosítani, hogy a Ferencváros melyik állomáson mit érhet el. Ismert, hogy a BL-selejtezőkör első fordulójában ma Kazahsztánban, majd egy hét múlva a Groupama Arénában játszik a Tobollal. Ha nyer, bejut a második selejtezőkörbe, az is ismert már, hogy ebben az esetben a szlovák bajnokkal, a pozsonyi Slovannal találkozik.

Ha nem jutna túl a Tobolon, a Konferencia Ligába kerül át, ebben az esetben további három párharcot kell megnyernie ahhoz, hogy ősszel a harmadik számú sorozat csoportkörében szerepelhessen. (Ugyancsak három ellenfelet kell elbúcsúztatnia ehhez az eleve ebben a sorozatban induló Kisvárdának, Paksnak és Puskás Akadémiának. A Kisvárdának ugyancsak kazah ellenfele lesz, a Kairat.) A Konferencia Ligában külön ága van a BL-ből átkerülteknek, ennek alapján lehet tudni, hogy ha a Ferencváros nem jutna túl a Tobolon, akkor vagy az észak-macedón Shkupit vagy pedig a gibraltári Lincoln Red Impset kapja.

Ám a magyar futball minden barátja abban reménykedik, hogy a pozsonyi Slovan következik majd a Fradinak. Annak a párharcnak a győztese marad a Bajnokok Ligájában, a következő ellenfelével már a harmadik selejtezőkörben játszhat. A vesztes átkerül az Európa-ligába, ahol már „csak” két párharcot kell megnyernie a csoportkörért. A BL harmadik selejtezőkörében aratott siker már biztosan csoportkört ér, a BL-playoffban vagy másképpen a negyedik selejtezőkörben győztes csapat megy a királykategória főtáblájára, a vesztes pedig az Európa-ligáéra. A fentieket összegezve: a Fradinak három párharcot meg kell nyernie az őszi szereplésért.

Sztanyiszlav Csercseszov csapata az első siker felé nagyot léphet már ma, Kosztanajban (más írásmód szerint Qostanaiban). Az ellenfél – rossz idénykezdet után – a szerb Milan Milanovics irányításával az utóbbi hetekben veretlen maradt, de még így is csak negyedik. Játékban van, pénteken idegenben 1–1-es döntetlenre végzett a kazah bajnokságban a kiesés ellen harcoló Turan Turkisztánnal. Játszott a meccsen a Tobol két legjobbja, a két szerb, Dusan Jovancsics és a Manchester Unitedot is megjárt Zoran Tosics.

A Fradi már hétfő óta Kazahsztánban van, a klub nem nevezte be a mérkőzésre Olekszandr Zubkovot, aki állítólag klubváltásra készül, valamint a sérült Ryan Mmaeét sem.

Az orosz mester a BL-selejtező előtti utolsó edzőmérkőzésen a német Karlsruhe ellen a Dibusz – Wingo, Kovacevic, Knoester, Civic – Laidouni, Vécsei, Loncar – Traoré, Boli, Tokmac kezdő tizenegy játszott, valószínűleg hasonló összetételben kezd majd a magyar bajnok – nemzetközi történetében először kazah klub elleni tétmérkőzésen – az itteni idő szerint 16 órakor kezdődő találkozón.
 

Kapcsolódó írásaink

Búcsú a PSG-től

ĀNem sok bagettet evett meg edzőként francia földön Mauricio Pochettino. A Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának ötvenéves argentin vezetőedzője tegnap búcsúzni kényszerült