Sport
Roglic szerint Pogacar legyőzhető
„Ha együtt a legjobbunkat nyújtjuk, akkor erős csapatunk van. Amíg közösen dolgozunk, és jól teljesítünk, addig hiszünk abban, hogy le tudjuk győzni Pogacart. A Touron sok minden megtörténhet, rengeteg a stressz, az ütközés. Túl kell élnünk az első hetet, aztán meglátjuk” – nyilatkozta a Jumbo–Visma 32 éves bringása, aki az elmúlt három Vuelta a Espanán sikerrel járt. Doppingolás gyanúja miatt a Bahrain Victorious versenyzőit és személyzetét a rendőrség átkutatta, mielőtt elindultak a Tour de France-ra.
A razziára egy évvel azután került sor, hogy a francia ügyészség előzetes vizsgálatot indított a Bahrein által támogatott csapat elleni doppingvádak miatt. A marseille-i ügyészség akkor azt közölte, hogy a nyomozás tiltott anyag vagy tiltott módszer sportoló általi orvosi indoklás nélküli megszerzése, szállítása, birtoklása, behozatala miatt történt.
A Victorious közleményében hangsúlyozta, hogy a tavalyi vizsgálat eredményéről nem kapott hivatalos értesítést, a mostani házkutatás időzítése a csapat hírnevének szándékos megrongálására irányult. A háromhetes körverseny ma Koppenhágában rajtol, a befutó július 24-én Párizsban lesz, az össztáv 3328 kilométer.