Sport
Magyarország legyen sportoló nemzet
A májusban hivatalba lépett sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám elmondta, hogy az elmúlt egy hónapban több nemzetközi szövetség vezetőjével tárgyalt, és mindannyian azon az állásponton voltak, hogy irigylésre méltó, ami Magyarországon történik. „Történelmileg is egészen egyedülálló, ahogy 2010 óta a magyar kormány és a miniszterelnök úr támogatja a sportot. Mind a szakmát, mind a létesítményfejlesztést. A sport valóban stratégiai ágazat, és a következő ciklusban sem lesz ez másként” – szögezte le.
Közölte, hogy az elmúlt két hétben meglátogatták valamennyi köztestületet, a Magyar Edzők Társaságát és a Sportszervezetek Országos Szövetségét, egyeztettek a jövőről, és a folytatásban is folyamatos kommunikációra törekednek. Kijelentette: a jövőt illetően eltökéltek abban a tekintetben, hogy Magyarország sportoló nemzet legyen, mindenki életének legyen része a sport. Ezen belül szeretnének változtatni az amúgy általa fantasztikusnak minősített sportszakemberképzésen, elsősorban az utánpótlásban. Beszélt a taoprogram jövőjéről is.
Emlékeztetett, hogy a társaságiadó-program engedélye 2023. június 30-án lejár, de már megkezdték az előkészületeket arra, hogy az Európai Unióhoz fordulva folytathassák. Schmidt Gábor sportigazgatási és fejlesztési ügyekért felelős helyettes államtitkár kiemelte, hogy szeretnék továbbvinni a meglévő programokat, és megtartani a sikerességet. Hozzátette: új programjaikat szeretnék szeptember 30-án bemutatni és januárban el is indítani. Azonnali feladatnak az olimpiai felkészülés biztosítását nevezte, ebben minden segítséget megadnak a MOB-nak, a Magyar Paralimpiai Bizottságnak, a sportszövetégeknek és a sportolóknak.