Sport

A Győr ott van, ahol lenni szeretett volna, most már csak élvezni kell a játékot

Női kézilabda Final Four

Vajon hogy birkóznak meg az elveszített meccsek emlékével a női kézilabda BL budapesti négyes döntő minket érdeklő elődöntőjének szereplői, a Győri Audi ETO és az Esbjerg.

Előbbi 2004 után először kapott ki a hazai kupasorozat fináléjában, utóbbi a dán bajnoki döntőt bukta el. Ma kiderül. A helyszín a tavaly átadott, húszezer fős MVM Dome. A győriek tizennegyedik alkalommal vannak a legjobb négy között, ötször győztek. Az Esbjergnek ez az első nagydöntője. Jesper Jensen vezetőedző csapatában az ász a norvég világ- és Európa-bajnok Henny Reistad, aki tavaly BL-győztes és a torna legjobbja volt a Vipers Kristiansanddal.

Az ETO-ból hiányzik Kari Brattset és Jelena Despotovic, mindketten anyai örömök elé néznek. Ambros Martín játékosai közül a kapus Amandine Leynaud a klub honlapján úgy nyilatkozott, ott vannak, ahol szerettek volna lenni, és csak élvezni szeretnék a játékot. A négyes döntő első játéknapján, ma 15.15-től játszik egymással a Győr és az Esbjerg, 18 órától Tomori Zsuzsanna csapata, a címvédő Vipers és a francia Metz HB meccsel. Vasárnap a bronzmérkőzés 15.15-kor, az aranymeccs 18 órakor kezdődik. A találkozókat élőben közvetíti a Sport 1.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom