Sport

Zverev visszavágott az ifjú Alcaraznak

Martina Trevisan jutott be az elődöntőbe elsőként a Roland Garroson zajló francia nyílt teniszbajnokság női egyesében.

Az olasz játékos nem volt kiemelt a főtáblán, ennek ellenére elképesztő sorozatot produkált eddig, csak most, a negyeddöntőben veszített először szettet. Aligha bánja, a lényeg, hogy 6:2, 6:7, 6:3-ra nyert a kanadai Leylah Fernandez ellen, és a döntőért játszhat majd. A 28 éves olasz salakspecialistának a Roland Garros a kedvenc Grand Slam-tornája, két éve a negyeddöntőig jutott. A legyőzött Fernandez tizenhetedik kiemelt volt a tornán, ha így vesszük, a nagy csillaghullás közepette nagyon szépen talpon maradt, egészen a legjobb nyolcig jutott. A nagy tornák játékosa mindössze 18 évesen, tavaly döntőt játszott a US Openen, most pedig negyeddöntős volt.

Igaz, az ausztrál bajnokság nem sikerült neki. Az már az előző forduló óta biztos volt, hogy a Trevisan–Fernandez-találkozó győztese amerikai játékossal néz majd szembe az elődöntőben, a másik párban ugyanis Cori Gauff és Sloane Stephens játszott. Egyikük sem remekelt korábban salakon, de a mostani tornán jól ment nekik. A szakértők véleménye megoszlott arról, hogy ki az esélyesebb, sokan tippeltek háromszettes szoros meccset. Végül a még mindig csak 18 éves Cori „Coco” Gauff az első szettben tényleg nagy csatában (7:5), de a másodikban (6:2) simán nyert. Ma a másik ágon játsszák a negyeddöntőket, a párosítás: Swiatek–Pegula, Kugyermetova–Kaszatkina. Jessica Pegula – éppen Coco Gauff oldalán – még párosban is versenyben van, a Bondár Anna, Greet Minnen kettőssel találkozik majd a negyeddöntőben.

A férfiaknál a horvát Marin Cilic, aki az első fordulóban Balázs Attilát, a másodikban Fucsovics Mártont búcsúztatta, hétfő este kiejtette a másodikként rangsorolt orosz Danyiil Medvegyevet, mégpedig meglepően simán, három szettben, 1 óra 47 perces mérkőzésen.

Kedden már a negyeddöntőben óriási meccset vívott egymással a német Alexander Zverev és a spanyol Carlos Alcaraz. Bő egy hónappal ezelőtt a mindössze 19 éves üstökös megverte a világbajnokot a madridi tornán. Most Zverev két szoros játszmában, egyaránt 6–4-es szettaránnyal előnyt szerzett, de a harmadikban Alcaraz – ugyancsak 6-4-gyel – szépített. A negyedik szettben mindketten nyerték az adogatójátékaikat, majd 6–6 után, óriási izgalmak közepette Zverev 9-7-re hozta a rövidítést. Ezzel elsőként jutott a férfi egyes elődöntőjébe. Ugyanezen az ágon Nadal és Djokovics mérkőzése lapzártánk után ért véget.

Kapcsolódó írásaink

Nadal megkínlódott

ĀNehezen tudta eldönteni a Párizsban fagyoskodó közönség, hogy kinek szurkoljon vasárnap délután