Sport

Az edzőkirály

Az AC Milan a nyolcvanas–kilencvenes évek fordulóján uralta az európai futballt. Arrigo Sacchi irányításával két éven keresztül is „triplázott” a nemzetközi porondon, megnyerte a Bajnokcsapatok Európa-kupáját, az UEFA Szuperkupát és a Világkupát is.

Az edzőkirály
Köszöntés a Santiago Bernabéuban, Carlo Ancelotti és a Real Madrid játékosai egy nappal a BL-győzelem után
Fotó: AFP/Oscar Del Pozo

Már akkor sem tizenegy emberből állt egy idény csapata, más és más játékosok játszottak a különböző finálékban, de a korszak alap-Milanját még mindig sokan sorolják fejből: Giovanni Galli – Tassotti, Baresi, Costacurta, Maldini – Donadoni, Rijkaard, Ancelotti, Evani – Gullit, Van Basten, de sokat játszott például Filippo Galli, Massaro és Colombo is. Ennek a csapatnak volt az „agya” a mezőnyjátékosok korelnöke, Carlo Ancelotti.

Akkoriban Sacchi, aki bizonyos tekintetben Milanja játékával forradalmasította az olasz futballt, gyakran ismételgette: „A futballistáim közül többen is nagyon értik a játékot, biztos, hogy többen is edzők lesznek majd évek múltán. De egyben még biztosabb vagyok: Ancelottiból edző lesz, mégpedig kitűnő edző.”

Az akkoriban már – elsősorban sérülései miatt – korai búcsúját fontolgató, egyébként 1959-es születésű középpályás addigra nagyon szép karriert tudhatott maga mögött. Egy mindössze tízezer lakosú Reggio Emilia-i kisvárosból, Reggiolóból indult, a Parma, az AS Roma, majd az AC Milan játékosa volt. A Farkasokkal jutott fel először a csúcsra, ott lett először olasz bajnok, onnan válogatták be először a válogatottba.

Csak 1987-ben, huszonnyolc évesen igazolt a Milanhoz, de a sors mintha valahogy mindig is a piros-feketék felé terelgette volna. Milan-legendák egyengették az útját, Parmában Cesare Maldini, Rómában Nils Liedholm. Pályafutása korábbi szakaszában támadó középpályást játszott, Sacchi Milanjában gyakran húzódott a híres védelmi vonal elé, hogy onnan szervezze a játékot. Stílusa nagy hatással volt későbbi futballistái közül például Demetrio Albertinire vagy Andrea Pirlóra.

Miután krónikus térdsérülése miatt visszavonulni kényszerült (egész pályafutása alatt sokat kínlódott ezzel, emiatt maradt le a Squadra Azzurra által megnyert világbajnokságról, az 1984-es BEK-döntőről és az 1990-es Mondiale záró szakaszáról is), némi túlzással rögtön a csúcson kezdte. Arrigo Sacchi – tudjuk, mi volt a véleménye „Carlettóról” – azonnal beemelte a válogatott stábjába. Ancelotti így részese volt az 1994-es világbajnoki ezüstéremnek, élete nagy élményének tartja. Érdekes, hogy később (vagy úgy jobb: eddig; ki tudja, mit hoz még az élet) soha nem dolgozott szövetségi kapitányként, válogatottnál.

Klubedzőként ellenben a világ legeredményesebbje lett, sok mutató alapján. A Reggiana, a Parma és a Juventus voltak pályafutása első állomásai. A Juvénél ezüstkorszakot élt meg, mindkét idényében második lett a bajnokságban, mégpedig úgy, hogy inkább elvesztette az aranyat, mintsem „megnyerte” az ezüstöt. Beleértve a Parmánál töltött időszakot, négy éven belül háromszor lett csapatával második a Serie A-ban. Ennek ellenére a Milan-vezérkar nagy hármasa (Silvio Berlusconi tulajdonos, valamint Adriano Galiani és Ariedo Braida) Fatih Terim menesztése után őt kérte fel csapatuk vezetőedzőjének. Ancelotti Olaszországban ritkaságszámba menően hosszú ideig dirigálta azután a csapatot, amellyel kétszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját, 2003 és 2007 között minden páratlan év tavaszán legalább a döntőig jutott. Nyolc év alatt nyolc fontos titulust nyert a csapattal.

Immár tizenhárom éve, hogy elkezdte nagy külföldi kalandját, azóta csak egyszer, nagyjából másfél éven át dolgozott „otthon”, a Napolinál. Ellenben irányította a Chelsea-t, a PSG-t, a Bayernt, az Evertont, és kétszer is a Real Madridot. E hónap elején, amikor a királyi klub kiejtette az elődöntőben a Manchester Cityt, Ancelotti lett az első edző, aki öt BL-döntőben dirigálhatta csapatát. Néhány hete, amikor megnyerte a La Ligát, az első olyan edzőként ünnepelte a világ, aki mind az öt európai topbajnokságban bajnoki címet nyert. Szombat óta ő az egyetlen edző, aki négyszer is megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Kapcsolódó írásaink