Sport
A Reallal érne fel Európa csúcsára Hanga Ádám

Hanga Ádám személyében ráadásul magyar résztvevője is lesz a Final Fournak. A 33 éves játékos tavaly ezüstérmet nyert a sorozatban a Barcelonával, idén viszont már az ősi rivális Real Madrid játékosaként szeretné elhódítani a győztesnek járó serleget. Hanga lehet az első magyar kosaras, akinek ez sikerül, ennek kapcsán a közmédiának elmondta, hogy a szurkolók közt lesznek honfitársai is, hiszen előttük különösen nagy öröm lenne véghez vinni ezt a történelmi diadalt.
A madridiaknak mindenesetre igen nehéz dolguk lesz: a mai elődöntőben éppen Hanga előző csapatán, a Barcelonán kellene túljutniuk, akik esélyesként várják a derbit. A katalán együttes imponáló, 21–7-es mérleggel nyerte meg az Euroliga alapszakaszát, a Real elleni rangadókon pedig különösen jól ment a Jasikevicius-legénységnek.
Az összes versenysorozatot figyelembe véve az idei szezonban hatszor találkozott egymással a két gárda, ebből ötször a Barca győzött, a Real egyetlen sikert ért el, azt is még tavaly szeptemberben a Szuperkupában. A Real szempontjából ugyanakkor pozitív előjel, hogy ők hozták a legsimábban, 3–0-val a negyeddöntős párharcukat, ráadásul mindhárom meccsen legalább tíz ponttal verték a Maccabi Tel Avivot.
Hanga az Euroliga hivatalos honlapján azt nyilatkozta, hogy bár az El Clásico mindig különleges mérkőzés, semmiféle bosszúvágy nem fűti korábbi klubja ellen, csupán szeretné magasba emelni a trófeát, ehhez pedig először a Barcát kellene felülmúlniuk. Amennyiben sikerül, szombat esti fináléban az Olympiakos és a címvédő Anadolu Efes csatájának győztese vár a madridiakra.