Sport

Mát öt éve tart a kolozsvári CFR uralma

Román labdarúgó-bajnokság

Sorozatban ötödször, összességében nyolcadszor nyerte meg a román labdarúgó-bajnokságot a kolozsvári CFR, miután az utolsó előtti fordulóban vasárnap este behozhatatlan előnyre tett szert.

A kolozsvári csapat hazai közönség előtt a tabella harmadik helyén álló CSU Craiovát győzte le 2–1-re, és ezzel négy ponttal ellépett a második a bukaresti FCSB-től. A bajnokság rájátszásában a fővárosi csapat két pontra megközelítette a CFR-t, és két fordulóval a vége előtt úgy tűnt, hogy az utolsó játéknapon rendezendő FCSB–CFR-mérkőzés dönt a bajnoki címről.

Ehhez azonban az kellett volna, hogy mindkét gárda nyer az utolsó előtti fordulóban, ami csak a kolozsváriaknak sikerült, a fővárosiak ugyanis szombat este csak döntetlent tudtak elérni a negyedik helyen álló Voluntari otthonában. Így a Kolozsvár szurkolói ünnepelhettek. Az 1907-ben Kolozsvári Vasutas Sport Club néven alapított egyesület – jelenlegi neve CFR, amely a román vasutak rövidítése – labdarúgócsapata a 21. században érte el legnagyobb sikereit.

Pászkány Árpád kolozsvári üzletember anyagi támogatásával a csapat az első osztályba 2004-ben jutott fel, és négy év múlva bajnoki elsőséget ünnepelhetett. A többségében külföldi labdarúgókkal a Kolozsvár az elmúlt két évtizedben összesen tizenhat hazai trófeát gyűjtött: a nyolc bajnoki elsőség mellett négyszer nyerte meg a Román Kupát, és négyszer a Román Szuperkupát is.

Kapcsolódó írásaink