Sport
Schmitt Pál 80

Számos kitüntetés és cím birtokosa: 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki, 2020-ban tagja lett a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének, nyolc éve a Nemzet Sportolója. Tizenhárom évesen kezdett vívni, tíz évvel később lett a párbajtőrvívó-válogatott tagja. Kiváló csapatember volt, részese az 1968-as és 1972-es olimpiai csapataranynak és két világbajnoki csapatgyőzelemnek.
A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen diplomázott 1965-ben, majd 1992-ben a Testnevelési Egyetemen doktorált (a címet később visszavonták), ugyanitt 1994-től 2012-ig címzetes egyetemi tanár volt. Az élsport mellett kezdetben a szállodaiparban dolgozott, 1976-ban már mint az Astoria Szálló igazgatóhelyettese. Később volt a Népstadion és Intézményei főigazgatója, valamint az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyettese. A Magyar Olimpiai Bizottságban 1983-tól főtitkár, 1989 és 2010 között elnök volt, és máig örökös tiszteletbeli elnök. Csaknem negyven éve beválasztották a Nemzetközi Olimpiai Bizottságba, ahol számos funkciót töltött be, többek közt alelnök is volt.
A NOB-tagsága az életkora miatt az idén szűnik meg. Volt madridi és svájci nagykövet, 2002-ben indult Budapest főpolgármesteri tisztségéért. A 2004-es európai parlamenti választásokon a Fidesz listavezetőjeként bekerült az Európai Parlamentbe, később az EP egyik alelnöke lett. Schmitt Pált 2010. május 14-én az Országgyűlés elnökévé, június 29-én Magyarország államfőjévé választották, e posztról két évvel később lemondott. A tervezett 2024-es és a Momentum jóvoltából megbuktatott budapesti olimpiai pályázat előkészítő testületének elnöke volt. Felesége Makray Katalin olimpiai ezüstérmes tornásznő, akivel 1966-ban házasodtak össze. Három lánya és hat unokája van. Népszerűsége töretlen, a sport világában nemzetközi kapcsolatrendszere felbecsülhetetlen.