Sport

Az FTC nyerte a Magyar Kupát

Meglepően, de örvendetesen nagy közönség, több mint 38 ezer néző előtt kezdődött a Puskás Arénában a 2022-es Magyar Kupa döntője.

Az FTC nyerte a Magyar Kupát
A norvég Zachariassen (középen) gólját ünneplik a Ferencváros játékosai
Fotó: MH/Purger Tamás

Kis csúszással, mert a szurkolók pirotechnikai bemutatója után alig lehetett valamit látni a gyepen. Némi túlzással az első félidőben egyedül ez okozott gondot – ez is csak néhány percig – a Ferencvárosnak, Zachariassen a 16. percben megszerezte a vezetést, aztán újra ő, majd Boli és Auzqui is nagyon közel állt a gólszerzéshez.

Hol a lécről jött ki a labda, hol Nagy Gergely kapus védett. A Paks a mostani és az előző bajnoki idénynek is a leggólerősebb csapata, de ezúttal nem tudott veszélyes lenni a Fradi kapujára. A második félidőben a Ferencváros uralta a játékot, s több kimaradt helyzet után a 83., majd a 86. percben Boli bebiztosította a győzelmét (3–0). Az FTC huszonnegyedik Magyar Kupa győzelmét ünnepelhette, s a bajnokcsapat 2016 után duplázott.

Kapcsolódó írásaink

Hat év után duplázott a Ferencváros

ĀOrbán Viktor: Gratulálok a Fradinak! És Bognár Gyuri a király! - A bajnok Ferencváros nyerte a labdarúgó MOL Magyar Kupa 2021/22-es kiírását, mivel 3-0-ra legyőzte a Paks csapatát + GALÉRIA