Sport
Elismerés kiváló edzőknek, bajnokoknak
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a pénteken tartott ünnepségen hangsúlyozta: „A kormány próbálja mindenkinek megteremteni a sportolás lehetőségét. Az élsport példát mutat mindenki számára, és néhány évtized múlva önökről is úgy beszélnek majd, mint mi most a régmúlt nagyjairól.”
Köszöntője után a miniszter díjakat és elismerő okleveleket adott át Szabó Tünde sportért felelős államtitkárral közösen. Az eseményen 15 díjat és két miniszteri elismerő oklevelet adtak át. Bay Béla-díjat vehetett át kiemelkedő edzői tevékenysége, nevelő-oktató munkája, valamint edzői életműve elismeréseként Rátgéber László kosárlabda-mesteredző, a Pécsi Tudományegyetem docense, Nagy György, a Szolnoki Sportcentrum korábbi kajak-kenu-mesteredzője és Pavlovics György gyermekorvos.
Kiemelkedő sportteljesítménye és sportolói életműve elismeréseként Csík Ferenc-díjat kapott Rózsa Norbert olimpiai bajnok úszó, Szász Emese olimpiai bajnok vívó, a Vasas vívószakosztályának társelnöke és Tóth András paralimpiai bajnok úszó, genetikus.
Sportcsillagok kézlenyomata az egyetem falán
A Magyar Testnevelési Egyetemen pénteken három olimpiai bajnok, Vári Attila vízilabdázó, valamint Liu Shaoang és Liu Shaolin Sándor rövidpályás gyorskorcsolyázó helyezte el kézlenyomatát. Hivatalosan átadták az új Magyar Sportcsillagok Falát. Mocsai Lajos, az intézmény volt rektora emlékeztetett arra, hogy 2015. október 15-én leégett egyetem atlétikacsarnoka, és megsemmisült a több mint 160 magyar sportoló kézlenyomatát bemutató értékes mementó is. A tűzvészben többségük megsemmisült, de volt, amit sikerült megmenteni, azóta pedig folyamatosan pótolták a magyar sport páratlan emlékeit.
(MS)