Sport

Három magyar kerékpáros áll rajthoz

Három magyar kerékpáros áll rajthoz a jövő pénteken Budapestről rajtoló Giro d'Italia országúti kerékpáros körversenyen.

Három magyar kerékpáros áll rajthoz
A tavalyi Giro utolsó szakasza Rómában
Fotó: AFP/Luk Benies

Schneller Domonkos, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztésének végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár, a Nagy Rajt szervezőbizottságának elnökségi tagja kiemelte: jelentősen növekszik a kerékpározás népszerűsége Magyarországon, ezt tovább lendíti Valter Attila, Dina Márton, Fetter Erik, Peák Barnabás vagy Vas Kata Blanka szereplése.

A Giro d'Italiát 200 országban mintegy 800 millió néző követi a televízióban. A helyettes államtitkár a Grande Partenza három hagyatékaként az országimázst, a fiatalok kerékpárra ülését és a közlekedéskultúra javulását nevezte meg.

„A vidéki városok ezáltal felkerülnek Európa turisztikai térképére, nő az a bázis, ahonnan a jövő Valter Attilái kikerülnek, és az autós figyel a kerékpárosra, a kerékpáros pedig a gyalogosra a békés egymás mellett élés és az utak megosztása jegyében” - fejtette ki.

Szilasi László, a Tour de Hongrie versenyigazgatója emlékeztetett: a Giro éllovasát illető rózsaszín trikó az olasz körversenyt útjára indító La Gazzetta dello Sport újság rózsaszín papírja nyomán kapta színét.

Felidézte, az először 1909-ben megrendezett olasz körversenyen első magyarként Bodrogi László állt rajthoz 2007-ben.

Szilasi bejelentette: három plusz egy magyar lesz résztvevője a Girónak. A mezőnyben ott lesz az elmúlt két évben a Girón kiválóan teljesítő Valter Attila (Groupama-FDJ), bemutatkozik a háromheteseken Peák Barnabás (Intermarché-Wanty-Gobert Matériaux), valamint az EOLO-Kometa két magyar bringása, Fetter Erik és a tavaly már Giro-résztvevő Dina Márton közül az egyikük helyet kap az olasz prokontinentális csapat keretében. Emellett az Israel Start-Up Nation stábjában tevékenykedik Dér Zsolt, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, erre sem volt még példa korábban.

Balázs Tibor operatív vezető hangsúlyozta: május 4-én a Hősök terén a csapatbemutatóval kezdődik a programsorozat, ami már lezárásokkal fog járni az Andrássy és a Dózsa György út egy részén. Hasonlóképp érinti az első szakasz lassú rajtja a főváros belvárosát, akárcsak a másnapi időfutam. Két és fél órával a verseny adott területre érkezése előtt kezdődnek a zárások, ezt követően érkezik a reklámkaraván, amely már a mezőny előtt jóval biztosítja a nézők szórakoztatását, ekkor még a lehetséges pontokon biztosítják az autós forgalom, illetve a gyalogosok áthaladását az útvonalon. A mezőny előtti rendőri felvezetés után viszont már nem lesz engedélyezett az út keresztezése. A járványügyi szabályok miatt a rajt- és célterületeken közvetlenül nem közelíthetik meg a bringásokat, ám - mint kiemelte - így is láthatók lesznek a versenyzők, a csapatkocsik.

Az útvonal mellé kilátogató szurkolókat arra bíztatta, hogy időben induljanak el, a lehetőségekhez mérten gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel.

„A szurkolókkal együtt fogjuk tudni megteremteni az igazi Giro-hangulatot Magyarországon” - szögezte le.

Stephen Roche sportszakmai tanácsadó, a Giro 1987-es bajnoka hangsúlyozta, remek érzés látni, mikor a rózsaszínbe boruló városok, falvak, a rózsaszínre festett arcú szurkolók, köztük számos gyermek bíztatja az utak mentén az elhaladó mezőnyt, miközben valóságos fesztiválhangulat alakul ki az olasz körversenyhez kapcsolódóan.

Az elmúlt évben a rózsaszín trikót három napig viselte Valter Attila (Groupama-FDJ), aki edzés előtt pár percet részt vett a sajtóeseményen. Mint kiemelte: nagyon bízik benne, hogy több ezren lesznek az utak mellett, és hogy pozitív hozadéka lesz a Nagy Rajtnak.

A május 6-án rajtoló Giro első három szakaszát rendezik Magyarországon, amelyet korábban még egyik háromhetes verseny sem érintett.

A 2022-es Giro d'Italia magyarországi szakaszai:
1. szakasz, május 6., péntek: Budapest-Visegrád, 195 km
2. szakasz, május 7., szombat: Budapest, 9,2 km, időfutam
3. szakasz, május 8., vasárnap: Kaposvár-Balatonfüred, 201 km

Kapcsolódó írásaink

Három a magyar igazság az Alpokban

ĀRemekül rajtolt Valter Attila, a Groumapa–FDJ 23 esztendős magyar kerékpárosa az idei, magyarországi rajttal kezdődő olasz országúti körversenyt megelőző utolsó tétversenyén, a Tour of Alpson