Sport

Már vasárnap bajnok lehet a Ferencváros

Miután a továbbra is gödörben lévő Puskás Akadémia és Kisvárda – mind a két csapat csak egyet nyert meg a legutóbbi kilenc bajnokijából – gól nélküli döntetlent játszott a labdarúgó NB I. 28. fordulójában, a Ferencváros tovább növelte előnyét.

Már vasárnap bajnok lehet a Ferencváros
A ferencvárosi Pászka Lóránd és a kispesti Zsótér Donát látványos fejpárbaja
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A Fradi szerencsés körülmények között, a 91. percben egy tévesen megítélt szöglet után szerzett góllal kiharcolt sikerének köszönhetően már tizenegy ponttal vezet a tabellán a Puskás Akadémia előtt. Még öt forduló van hátra, ami azt jelenti, hogy ha a zöld–fehérek a hétvégén legalább egy ponttal növelni tudják előnyüket, matematikailag is bebiztosítják történetük 33. bajnoki címét. Gyakorlatilag már most elképzelhetetlen, hogy a Ferencváros ne legyen sorozatban negyedszer is bajnok, ilyenre 1913 óta nem akadt példa az egyesület történetében. Sztanyiszlav Csercseszov csapata vasárnap az Újpestet fogadja majd, előtte, szombat este a Puskás Akadémia a MOL Fehérvárhoz látogat.

Az Újpest kiütötte a ZTE-t, s ezzel már a negyedik helyen áll, igaz, a mögötte lévő három rivális egy ponton belül követi. Újabb vereséget szenvedett a Gyirmót és az MTK, a helyzetük egyre reménytelenebb. A kisalföldiek számára az utolsó szalmaszál a hétvégi, Honvéd elleni hazai mérkőzés.

Ma és holnap játsszák a Magyar Kupa elődöntőit. Előbb a Paks fogadja az Újpestet, majd szerdán a második osztályban szereplő ETO FC a Ferencvárost.

NB I., 28. forduló. Debrecen–Gyirmót 3–1, gólszerzők: Baráth (3., 24.), Do. Babunski (86.), illetve Hasani (9.). Újpest–ZTE FC 4–0, g.: Zivzivadze (24., 37.), Beridze (44.), Katona (70.). Paks–MTK 4–0, g.: Windecker (11., 38.), Szabó B. (21.), Ádám (92.). Bp. Honvéd–Ferencváros 1–2, g.: Zsótér (34.), illetve R. Mmaee (7.), Zachariassen (91.). Mezőkövesd–MOL Fehérvár 1–2, g.: Drazsics (45+3.), illetve Kodro (16.), Petrjak (77.). Puskás Akadémia–Kisvárda 0–0.
Az állás: 1. Ferencváros 59 pont, 2. Puskás Akadémia 48, 3. Kisvárda 46, 4. Újpest 39, 5. MOL Fehérvár 39, 6. ZTE 39, 7. Paks 38, 8. DVSC 35, 9. Mezőkövesd 34, 10. Bp. Honvéd 32, 11. Gyirmót 26, 12. MTK 26.

NB II., 33. forduló. Budafok–ETO FC 2–0, III. Kerületi TVE–Kecskemét 1–2, Nyíregyháza–PMFC 1–1, Békéscsaba–Szolnoki MÁV FC 1–2, Szeged–Csanád–Siófok 2–3, Dorog–Vasas 0–3, Tiszakécske–Csákvár 0–2, Szentlőrinc–Ajka 0–1, Budaörs–Soroksár SC 0–1, Haladás–Diósgyőr (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. Vasas 74 pont, 2. Kecskemét 62, 3. Diósgyőr 62 (32).

Kapcsolódó írásaink