Sport

Háromgólos hátrányból támadt fel a Fehérvár

Nagyon sokat veszíthetett a labdarúgó NB I. hétvégi fordulójában a Gyirmót és az MTK.

Mind a két csapat vereséget szenvedett, a közvetlenül előttük álló csapatok viszont nyertek, így hátrányuk immár hat-hat pont a legrosszabb bennmaradó helyen álló gárdával, a Mezőkövesddel szemben. Supka Attila együttese nagyon fontos mérkőzést nyert meg a kisalföldiek ellen a forduló nyitányán, a Mezőkövesdnek ez volt az első hazai győzelme a bajnokságban november 6. óta.

Az Újpest a második félidőben mutatott jobb játékával gyűrte le az MTK-t. Az első gól két, nem sokkal korábban csereként beálló futballista (Bjelos és Katona) érdeme, a másodikat Zivzivadze rúgta. A georgiai támadó hat mérkőzésen öt gólt szerzett Újpestre igazolása óta. Elképesztő mérkőzésen szerezte meg a MOL Fehérvár az első tavaszi hazai bajnoki győzelmét. A Kisvárda, élvonalbeli történetében először, 12 perc alatt háromgólos előnyre tett szert, de a Vidi innen is talpra állt, és Nikolics Nemanja vezérletével öt gólt szerezve fordított.

A hétközi edzőváltás után immár Molnár Balázs által irányított ZTE 581 perce nem kapott gólt az élvonalban. Legutóbbi öt találkozójából négy gól nélküli döntetlenre végződött. A Ferencváros 2015 óta nem tud nyerni a Puskás Akadémia vendégeként, s ez a sorozat most sem szakadt meg.

NB I., 26. forduló. Mezőkövesd–Gyirmót 1–0, gólszerző: Jurina (20.), kiállítva: Zeke (Gyirmót, 64.). DVSC–ZTE 0–0. MOL Fehérvár FC–Kisvárda 5–3, g.: Nikolics (15., 85., a másodikat 11-esből), Bamgboye (18.), Zulj (59.), Kodro (80.), illetve Bumba (8.), Navrátil (10.), Camaj (12.), kiállítva: Kravcsenko (Kisvárda, 84.). Bp. Honvéd–Paks 1–1, g.: Machach (61.), illetve Ádám M. (71., 11-esből). Újpest–MTK 2–0, g.: Katona (63.), Zivzivadze (82.). Puskás Akadémia–Ferencváros 2–2, g.: Kozák (53.), Stronati (59.), ill. Esiti (18.), R. Mmaee (50.).
Az állás: 1. Ferencváros 53 pont, 2. Puskás Akadémia 46, 3. Kisvárda 45, 4. ZTE 36, 5. Paks 35, 6. MOL Fehérvár 35, 7. Újpest 33, 8. Bp. Honvéd 32, 9. DVSC 32, 10. Mezőkövesd 31, 11. Gyirmót 25, 12. MTK 25.

NB II., 30. forduló. Kecskemét–ETO 3–2, Szentlőrinc–Budafok 1–2, Budaörs–Haladás 0–1, Csákvár–III. Kerületi TVE 5–1, Vasas–Békéscsaba 6–0, Siófok–Nyíregyháza 1–0, Szolnok–Pécs 1–1, Soroksár–Tiszakécske 0–1, Ajka–Dorog 3–0, DVTK–Szeged-Csanád (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. Vasas 65 pont, 2. DVTK 58 (29), 3. Kecskemét 55, 4. Szeged-Csanád 53 (29).

Kapcsolódó írásaink