Sport

Öt NB I.-es készül az olaszok ellen

Tizennégy világbajnoki hely sorsa dől el a pótselejtezők mostani szakaszában

Ma reggel még „csak” 15 válogatott lehet biztos világbajnoki részvételében, nagyjából egy hét múlva, jövő csütörtökön
(magyar idő szerint) hajnalra, reggel hatra további 14 gárda csatlakozik hozzájuk. Hektikus napok elé néz a világfutball.

Öt NB I.-es készül az olaszok ellen
Az észak-macedónok komolyan készülnek a palermói összecsapásra a Squadra Azzurra ellen
Fotó: AFP/Robert Atanasovski

A FIFA az aznapi, tehát a március 31-i új világranglistát veszi majd alapul a vb-kalapok elkészítéséhez, a november 21-én kezdődő katari torna csoportbeosztását április 1-jén, Dohában készítik el. Három hiányzóval. (S ez nem áprilisi tréfa.) Mivel a két interkontinentális pótselejtezőt, valamint azt az európai pótselejtezős minicsoportot, amelyben az ukrán csapat is szerepel, csak júniusban rendezik, így a helyzet hasonló lesz a tavalyi Eb-sorsoláshoz: három helyet betűkkel „töltenek majd be”.

Még minden földrészen vannak kiadó helyek (sőt, ha megfordítjuk: Afrikából és a Concacaf-zónából még nincsen biztos vb-résztvevő), Európában három. Az oroszok kizárása után tizenegy csapat van versenyben, három minicsoportban játszanak,
a győztesek mehetnek a vb-re, Katarba.

A csoportokban elődöntőket rendeznek ma, de a tervezett hatból csak négyet. A lengyelek erőnyerők az oroszok kizárása miatt, míg az ukránok halasztást kértek és kaptak. A további négy párból a legkevésbé kiegyensúlyozottnak az olasz és az az észak-macedón válogatott csatája tűnik. Az Európa-bajnok Squadra Azzurra Palermóban fogadja ellenfelét, amelynek keretében egyébként öt (!) NB I.-es futballista is szerepel: Nikola Szerafimov (ZTE), Sztefan Szpirovszki és Bojan Miovszki (MTK), David Babunszki és Dorian Babunszki (DVSC). A további kerettagok közül Kire Risztevszki (AEL) öt, Enisz Bardhi (Levante) és Boban Nikolov (Sheriff) egyaránt három, Viszar Muszliu (Ingolstadt) két és fél évet játszott nálunk. Emlékeink szerint még soha korábban nem játszott fontos tétmérkőzést külföldi válogatott úgy, hogy keretében kilenc játékosnak is legyen NB I.-es múltja.

Az olaszoknál többségben vannak az Európa-bajnokok, de akad kulcsembernek számító hiányzó, mint Federico Chiesa. Nincsen a keretben Federico Bernardeschi sem. Visszatért ellenben, maradva a juvésoknál, Leonardo Bonucci és Giorgio Chiellini, de nagyon is elképzelhető, hogy Palermóban a két veterán még nem játszik, ellenben Portóban vagy a törökországi Konyában már igen.

A portugáloknál többen sérültek, betegek (Pepe és Rúben Dias is), talán ez is az oka annak, hogy a szokásosnál visszafogottabban bizakodnak a szurkolók. Az A Bola szavazásán még kétharmaduk sem voksolt arra, hogy nyerni fog a csapatuk a törökök ellen. Nagyon kiegyensúlyozottnak ígérkezik a svéd–cseh és a walesi–osztrák mérkőzés.

A magyar labdarúgó-válogatott ma este 19.30-tól felkészülési mérkőzést játszik a Puskás Arénában a szerb válogatottal. Marco Rossi nem számíthat Szalai Attilára, és kérdéses Willi Orbán szerepeltetése is. Ugyanakkor jó eséllyel, ha nem is a kezdőben, bemutatkozik Callum Styles vagy akár Ádám Martin is. (További újoncok: Szappanos Péter, Baráth Péter, Spandler Csaba.) A szerbektől hiányzik Dusan Vlahovics, itt van ellenben Dusan Tadics, Luka Jovics és Szergej Milinkovics-Szavics is. Rossi a szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, válogatott mezben mindig motiváltnak kell lenni, „azt kell megmutatni, hogy fejlődési pályán vagyunk”.
(AD)

Kapcsolódó írásaink