Sport

A Szeged a Flensburggal, a Veszprém a Szkopjéval csatázik

Férfi kézilabda. Tekintélyes ellenfeleket kaptak a magyarok a férfi Bajnokok Ligája negyeddöntőjébe jutásért

Mindkét csapatunk, a Szeged és a Veszprém is továbbjutott a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből, ez mellettünk csak a francia és a német együtteseknek sikerült.

A Szeged a Flensburggal, a Veszprém a Szkopjéval csatázik
A szegedi Borut Mackovsek bombázza a labdát a Montpellier kapujára
Fotó: MTI/Ujvári Sándor

Élcsapataink tehát hozták a kötelezőt, de hullámzó teljesítményük miatt nem végezhettek csoportjuk első két helyén, így mindkettőnek mérkőznie kell a negyeddöntőbe jutásért. Az A csoportból az Aalborg és Kiel, a B-ből a Kielce és a Barcelona jutott egyenesen a legjobb nyolc közé.

A Veszprém – némi meglepetésre – volt játékosa, Momir Ilics irányításával kezdte a szezont, amelyben a BL-ben nyolc győzelem és egy döntetlen mellett ötször kikapott, s így csak a negyedik helyen végzett. Némi biztatást jelenthet, hogy az utolsó fordulóban, igaz már tét nélküli mérkőzésen, de vendégként 40–39-re legyőzte a Paris Saint-Germain csapatát. „Nagyon elégedett vagyok, persze tudom, ez a két pont most nem változtat semmin, de nem kis szó Párizsban nyerni, nekünk nagyon sokat jelent ez a siker” – nyilatkozta a Veszprém vezetőedzője. A két csapat 14. egymás elleni BL-mérkőzésén hét PSG-siker és egy döntetlen mellett hatodszor nyert a Veszprém.

Lékaiék a rájátszás első fordulójában a Vardar Szkopjéval mérkőznek, amely hat győzelemmel, egy döntetlennel és hét vereséggel végzett az ötödik helyen. Az északmacedón csapat szakmai vezetője David Davis, akit tavaly menesztett a Veszprém, jól ismeri a magyar együttest.

A záró fordulóban a Szeged fordulatos mérkőzésen házigazdaként 29–29-es döntetlent játszott Montpellier-vel, így a francia riválisát megelőzve nyolc győzelemmel, három döntetlennel és három vereséggel harmadik lett az A csoportban.

Ellenfele a rájátszásban a német Flensburg lesz, amely ugyan a csoportkörben nyolcszor is kikapott, de a kieséses szakaszban veszélyes ellenfél lehet. Ezt a Veszprém is tapasztalhatta, ősszel vendégként 30–27-re vereséget szenvedett a német csapattól. A rájátszás első mérkőzését március 30-án vagy 31-én játsszák Németországban, a visszavágót egy héttel később Szegeden rendezik.

Kapcsolódó írásaink