Sport

Bizonyíthatnak a fiatalok a budapesti Eb-n

Az új olimpiász első rangos nemzetközi birkózóviadalán, a március 26-án kezdő budapesti Európa-bajnokságon zömében fiatalokból álló magyar válogatott szerepel majd a BOK Csarnokban.

A tokiói olimpia hősei, az elmúlt világversenyek magyar főszereplői csak nézők lesznek a kontinensbajnokságon.

Kötöttfogásban a nagy klasszisok nélkül is lesznek éremesélyes magyarok a mezőnyben, a Lévai testvérek, Zoltán (77 kg) és Tamás (82 kg), illetve az Európa-játékokon második Torba Erik (60 kg) vagy az U23-as vb-győztes, felnőtt Eb-harmadik Szilvássy Erik (87 kg) is ebbe a kategóriába tartozik.

A szabadfogásúaknál négy honosított versenyző is helyet kapott a csapatban, közülük a tokiói játékokon ötödik Muszukajev Iszmail (65 kg) és a nemrég érkezett Vlagyiszlav Bajcajev (97 kg) éremesélyes. A nőknél az Eb-csapat szinte teljesen megegyezik az e heti U23-as kontinensviadalon szereplő együttessel, ami jól mutatja, hogy mennyire fiatal a gárda.

Birkózóink esélyeit növelheti, hogy Oroszország – fehérorosz segítséggel végrehajtott – ukrajnai háborúja miatt a két nemzet képviselői nem vehetnek részt az Eb-n, míg az ukránok visszavonták a nevezésüket. Ezért 1500 helyett körülbelül 1300 akkreditált személy vehet részt a kontinensbajnokságon.

Kapcsolódó írásaink