Sport
Egy bravúr sikerült, de a győzelem elmaradt Sydney-ben
Így Fucsovics Márton úgy állt ki Alex de Minaur ellen, hogy győzelem esetén a válogatott továbbjut a szeptemberben és novemberben sorra kerülő DK-fináléba. A Ken Rosewall Arenában a 87 éves, nyolcszoros Grand Slam-bajnok névadó is látta az első sorból, amint a hazai teniszező 7:6 (7-4), 6:4-re legyőzte a magyar éljátékost, s ezzel az ausztrálok kiegyenlítettek.
A döntő mérkőzésen Piros Zsombor küzdött, de a pontosabban játszó ellenfele, Thanasi Kokkinakis 6:4, 6:4-re győzött, így a párharcot az ausztrálok nyerték 3–2-re, így készülhetnek a szeptemberi döntőre, míg a magyarok osztályozót vívnak a világcsoportban maradásért. „Jó döntésnek bizonyult, hogy a párosra Marozsán Fábián és Valkusz Máté állt ki.
Nagyot játszottak a fiúk, le a kalappal előttük. Fucsovicsnak pokolian kemény mérkőzése volt, sok energiát emésztettek fel a körülmények, köztük a labda lelassulása is. Minaur nagyon stabil ellenfél, nehéz rajta fogást találni, ráadásul a közönség támogatását is élvezte. Az utolsó találkozón Kokkinakis nagyon jól szervált, és Piros nem tudta semlegesíteni az ausztrál nagy adogatásait” – értékelt Nagy Zoltán kapitány.
Érthetően csalódott volt Fucsovics: „Megtettem mindent, tiszta lelkiismerettel jöttem le a pályáról, de a másik oldalon egy top 30-as teniszező állt, és ilyen ellenfeleket még akkor is nehéz megverni, amikor mindent otthagyok a pályán. Mi voltunk az esélytelenebbek, de szépen helytálltunk, és köszönöm, hogy ilyen sok magyar kilátogatott a meccsekre. Remélem, hogy szeptemberben könnyebb ellenfelet kapunk” – nyilatkozta a nyíregyházi játékos, aki a héten a kaliforniai Indian Wellsben szerepel.