Sport
A magyarokat is emlegetik az oroszok kizárása kapcsán
Az is egy elképzelhető változat, hogy ez így is marad, de nem valószínű. A nemzetközi sajtó kedden már azt találgatta, ki léphet elő a lengyelek ellenfelének a már kiesett csapatok közül. Vannak logikus változatok és kevésbé logikusak, megkíséreljük számba venni őket, annál is inkább, mert a magyar válogatott is érintett a találgatásokban. (Nem szeretnénk spoilerezni, de mi ezt nem tartjuk reális opciónak a múlt alapján. Más kérdés, hogy reménykedni lehet benne.)
A lebonyolítási rend alapján a tizenkét, még versenyben lévő csapatot három négyes csoportba osztották decemberben, mindegyik egy mini final fourt játszik, a győztesek kijutnak a katari világbajnokságra. A mérkőzésekre március utolsó hetében kerül sor. A tíz csoportelső egyenes ágon kijutott a világbajnokságra, a pótselejtező mezőnyét a tíz csoportmásodik, valamint a Nemzetek Ligája-szereplés alapján további két csapat alkotja.
Miután a FIFA felfüggesztette Oroszország FIFA-tagságát, a B jelű négyesből kiesett a Szbornaja. Hasonlóra legutóbb 1992-ben, a délszláv válság idején volt példa, akkor Jugoszlávia kizárása miatt a selejtezőcsoportban mögötte második Dánia kapott indulási jogot – és nyerte meg utána az Eb-t, de az egy másik történet.
Ezen analógia alapján a szlovák válogatott lehetne a kedvezményezett, miután harmadik helyen végzett a horvátok és az oroszok mögött. Jobb gólkülönbségével előzte meg a szlovénokat, akik az egymás elleni eredmények alapján jobbak lettek volna az idegenben szerzett több góllal, no de nem az döntött.
Akadnak, akik szerint a norvégokat illetné meg a pótvizsga lehetősége, mert az összes csoportharmadik közül ők érték el a legjobb eredménysort. Nyilván ez is lehet egy szempont. Mint ahogyan akadnak, akik a magyar válogatottat emlegetik lehetséges beugróként, miután a Nemzetek Ligája-lista alapján Marco Rossi csapata a legjobb kimaradó. Erre mondhatjuk: jó lenne, de igazságos nem igazán.