Sport
Vlahovics rekordgyors találata
Az idegenlégiósok csapata, a Chelsea kedvező helyzetben készülhet a Lille elleni visszavágóra

Az első hat tavaszi Bajnokok Ligája-meccsből hármon szerepelt angol klub, mindegyik legalább kétgólos győzelmet aratott. Ellenpontként: a további három mérkőzés egyike sem zárult kétgólos különbséggel. A címvédő londoni Kékek esetében ezúttal kiemelendő a támadójáték és a védelem teljesítménye is. Kai Havertz, aki 2020. nyári szerződtetése óta a fontos gólok nagymestere a klubnál, valamint Christian Pulisic viszonylag kevés helyzetből szerezte meg a két gólt. A német csatár egy szöglet után fejelt a kapuba, ez azért emelendő ki, mert a Chelsea minden más csapatnál több gólt szerzett a mostani Bajnokok Ligája-idényben sarokrúgásból.
Azért is jelentős előny, amivel Thomas Tuchel együttese zárta a Lille OSC elleni nyolcaddöntőt, mert a német edző érkezése óta a csapat – a már továbbjutóként játszott, a Zenit elleni szentpétervári kirándulást leszámítva – egyszer sem kapott egy gólnál többet a BL-ben. Különösen sokat tett ezért kedden a 37 éves brazil Thiago Silva, aki az eddigi 97 BL-mérkőzése során most mutatta be a legtöbb szerelést, tizenkettőt.
Még inkább kiemelendő Édouard Mendy szerepe. A kapus talán még mindig alulértékelt, pedig januárban a FIFA megválasztotta az előző esztendő legjobb kapusának, februárban megnyerte a szenegáli válogatottal az Afrikai Nemzetek Kupáját. Mendy a Chelsea-ben 18 BL-mérkőzésen védett eddig, ezek közül 14-en nem kapott gólt. Ez 78 százalékos teljesítmény, a legjobb azoké között, akik legalább öt meccsen védtek a királykategóriában.
Maradva a rekordoknál: a 22 éves Dusan Vlahovics, a Juventus szerb csatára BL-pályafutása 32. másodpercében gólt szerzett a Villarreal elleni nyolcaddöntőben. Korábban a Juve egyetlen játékosa sem talált ilyen gyorsan a kapuba, Alessandro del Piero első BL-gólja óta ilyen fiatal játékos még nem szerzett gólt a Juve-játékosok közül első BL-mérkőzésén. Az olasz futball rekorderbajnoka számára álomszerűen indult a mérkőzés, de nem jól folytatódott: Rabiot hibája után a Villarreal kiegyenlített.
Ráadásul Weston McKennie súlyosan megsérült, a meccset követő vizsgálatok szerint a bal lábában a kettes és hármas lábközépcsont tört el, és előreláthatólag 8–12 hetes kihagyásra kényszerül. McKennie kiesése komoly érvágást jelent a Serie A-ban negyedik helyen álló torinói együttesnek, amely keresztszalag-szakadás miatt januárban veszítette el több mint fél évre Federico Chiesát, és jelenleg Paulo Dybala, Giorgio Chiellini, Daniele Rugani és Federico Bernardeschi sem játszhat sérülés miatt.
Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő. Chelsea–Lille 2–0, Villarreal–Juventus 1–1. (Az Atlético Madrid–Manchester United és a Benfica–Ajax találkozó lapzárta után ért véget.)