Sport

Kizárták a bírót fenyegető Alexander Zverevet

A legjobb európai teniszezők is melegebb éghajlatra utaztak játszani és pénzt keresni.

Kizárták a bírót fenyegető Alexander Zverevet
Zverev a mérkőzés másnapján bocsánatot kért a bírótól
Fotó: AFP/Pedro Pardo

A nagy hőség miatt az 1,7 millió dollár összdíjazású acapulcói tornán a versenyek csak 18 órakor kezdődhetnek, ezért aztán a világranglistán harmadik Alexander rekordot döntőt az első fordulóban, mert az amerikai Jenson Brooksby elleni éjféli 3 óra 20 perces győztes mérkőzése hajnali 4 óra 55 perckor ért véget. A keddi játéknapon aztán kiderült, hogy a német olimpiai bajnok feleslegesen „túlórázott”, mert sportszerűtlen viselkedés miatt kizárták a további küzdelmekből. Az egyéni versenyben címvédő Zverev párostársával, a brazil Marcelo Melóval nagy csatát vívott a Lloyd Glasspool, Harri Heliovaara brit és finn kettőssel, amelytől 6:2, 4:6, 10:6-ra vereséget szenvedtek.

Az elveszített döntő szett után Zverev először szidalmazta a mérkőzés játékvezetőjét, majd pedig ütőjével többször megütötte a bírói széket, és közel volt ahhoz, hogy mérkőzésvezetőt is megüsse. Az ATP mindezek után azonnal kizárta az egész tornáról, így következő ellenfele, egyben honfitársa, a szerencsés vesztesként főtáblára jutott Peter Gojowczyk így játék nélkül jutott a negyeddöntőbe.

A többi kiemelt viszont csak a játékra összpontosított, így az orosz Danyiil Medvegyev, a görög Sztefanosz Cicipasz, a spanyol Rafael Nadal és a brit Cameron Norrie viszont igazolta a papírformát, és bejutott a nyolcaddöntőbe. A 21-szeres Grand Slam-győztes Nadal könnyedén, 6:3, 6:2-re nyert az amerikai Kudle ellen, és sorrendben idei 11. győzelmét ünnepelhette.

A Guadalajarában zajló női tenisztornán a páros után Udvardy Panna egyesben is búcsúzott. A világranglistán 83. játékos az első fordulóban a 94. helyen álló kínai Vang Hszin-jüvel találkozott, akitől 6:4, 4:6, 6:1-re kapott ki. Nem folytathatja a tavalyi US Open győztese, Emma Raducanu sem, aki ellen az ausztrál Daria Saville 5–7-re 7–6-ra (7–4) 4–3-ra vezetett, amikor csípősérülés miatt a brit fiatal kénytelen volt feladni a mérkőzést.

A dubaji férfitornán az első fordulóban vereséget szenvedő Fucsovics Márton pénteken csatlakozik a magyar férfi teniszválogatotthoz, amely jövő pénteken és szombaton Sydney-ben vív Davis Kupa-selejtezőt Ausztráliával.

Eltiltották Raducanu zaklatóját

Öt évre szóló távoltartási végzést kapott az a 35 éves férfi, aki zaklatta Emma Raducanut. A tettes tavaly november elejétől heteken át fel-felbukkant a játékos szüleinek londoni házánál, ahol nemkívánatos „ajándékokat” hagyott. A 19 éves Raducanu azt mondta, a történtek hatására úgy érzi, elvették a szabadságát, és mindig hátra kell néznie, nem követi-e valaki. A zaklatót akkor tartóztatták le, amikor egyik látogatása alkalmával a verandáról magával vitte Raducanu édesapjának sportcipőjét. Később azt mondta, azt hitte, a cipő a játékosé, és szuvenírként vette magához.
(MS)

Kapcsolódó írásaink

Előbb a fal Nadal, aztán az igazi

ĀKét négyszettes mérkőzésen dőlt el Melbourne-ben, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, hogy vasárnap Rafael Nadal és Danyiil Medvegyev játszik a férfi egyes megnyeréséért