Sport
Csercseszov szerint javítani kell a helyzetkihasználáson
Labdarúgó NB I.
Így Milos Kruscic vezetőedző vereséggel mutatkozott be az Újpest kispadján, míg ferencvárosi kollégája, Sztanyiszlav Csercseszov a Puskás Akadémiától elszenvedett vereséget követően először nyert új csapatával. „A győzelem mindig fontos, különösen ha egy rangadóról van szó. Nagyon jó helyzeteket dolgoztunk ki, ám ha ezeket nem váltjuk gólra, a saját helyzetünket nehezítjük meg.
Ezúttal azt a játékot láthattam, amit előzetesen megbeszéltünk” – nyilatkozta az orosz szakvezető. Az új idény első mérkőzése után menesztették posztjáról Horváth Ferencet, a Honvéd vezetőedzőjét, miután szombaton a kispesti csapat kikapott hazai pályán a sereghajtó Gyirmóttól. A 48 éves szakember tavaly februárban vette át a csapat irányítását, 30 bajnokin tíz győzelem, öt döntetlen és 15 vereség a mérlege, a Honvéd jelenleg nyolcadik a tabellán.