Sport

Világ­csúcstartó lett Melbourne-ben Rafa Nadal

A spanyol szupersztár kétszettes hátrányból szerezte meg pályafutása huszonegyedik Grand Slam-elsőségét

Danyiil Medvegyev már 2–0-ra vezetett a játszmákat tekintve Rafael Nadal ellen az ausztrál nyílt teniszbajnokság férfi egyesének döntőjében. Mégsem ért révbe, mert Nadal fordított, és megszerezte 2009 óta az első trófeáját ezen a versenyen.

Világ­csúcstartó lett Melbourne-ben Rafa Nadal
Rafael Nadal, a legsikeresebb férfi GS-szereplő
Fotó: AFP/Anadolu Agency/Recep Sakar

A 35 éves spanyol végül 2:6, 6:7 (5–7), 6:4, 6:4, 7:5-re nyert, az első, viszonylag simán elveszített játszma után nagyon kiegyenlített, szoros csatában. Nem ok nélkül mondta megkönnyebbülten: „Kétségtelenül ez volt pályafutásom egyik legnehezebb győzelme.” Ezzel nemcsak a több mint ötórás csatára, de a maga mögött hagyott néhány hónapra is utalt. Az előző év végén lábsérülés kínozta, valamint elkapta a koronavírust, az egekbe szökött a láza. Melbourne-ben mégis nyerni tudott, mégpedig tizenhárom évvel a legutóbbi diadala után.

E torna előtt ő, Roger Federer és Novak Djokovics is húsz-húsz Grand Slam-győzelemmel állt, de miután a svájci sérült, a szerbet pedig az ismert vízumügy után nem engedték elindulni, egyedül neki volt esélye előrelépni a trióból. És megcsinálta! Nadal eddig tizenháromszor ült a trónra Párizsban, négyszer a US Openen, kétszer Wimbledonban. Korábban Melbourne-ben csak egyszer, 2009-ben nyert, azóta négyszer is döntőbe jutott, de mindig elbukott. Úgy festett, most, ötödszörre sem törik meg a rossz sorozat. Ám Medvegyev a két nyert szett után elbizonytalanodott, Nadal ellenben hihetetlenül fegyelmezetten, nagyon koncentráltan játszott, és nyert. Négy játszma után úgy nézett ki, ellenkező előjellel bár, de megismétlődhet Nadal és Medvegyev 2019-es, New York-i US Open-döntője, az egyetlen Grand Slam-finálé, amit eddig egymás ellen vívtak. Amerikában Nadal nyerte az első két szettet, aztán az orosz éljátékos kiegyenlített. Akkor is, most is az ötödik játszma döntött, de mindkétszer a spanyol javára.

Mekkora bravúr volt a fordítás? Óriási! Az ausztrál bajnokság férfi egyesének történetében mindössze negyedikként tudott 0–2-ről győzni, mégpedig az amerikai Fred Alexander (1908), valamint két ausztrál legenda, Rod Laver (1960) és Roy Emerson (1965) után. Azaz ötvenhét éve nem nyerte meg senki így a férfi egyest! Még egy kuriózum: mindössze két szupersztár nyert nála idősebben GS-versenyt a nyílt érában: az ausztrál Ken Rosewall (37 évesen, egy hónaposan és 24 naposan), valamint Federer (36 évesen, öt hónaposan és hétnaposan).

Ashleigh Barty először tudott nyerni Melbourne-ben
Ashleigh Barty először tudott nyerni Melbourne-ben
Fotó: AFP/Tennis Australia/Fiona Ham

A női egyes kevesebb izgalmat hozott. Az első helyen kiemelt Ashleigh Barty 6:3, 7:6 (7–2)-re verte az amerikai Danielle Collinst. Ez az ausztrálok első sikere a női egyesben 44 év után, 1978-ban Chris O’Neil nyert legutóbb, aki egyébként ott volt a Rod Laver Arena nézőseregében. Az 1969 óta íródó nyílt éra első tizenegy évéből tízszer hazai versenyzőnő nyerte az egyest, négyszer-négyszer Margaret Court és Evonne Goolagong, utóbbi adta át a kupát Bartynak. Az új bajnoknő simán masírozott végig: ő az első női győztes Mary Pierce 1995-ös diadala óta, aki harminc vagy annál kevesebb játékot veszített a tornán.

Kapcsolódó írásaink

Előbb a fal Nadal, aztán az igazi

ĀKét négyszettes mérkőzésen dőlt el Melbourne-ben, az ausztrál nyílt teniszbajnokságon, hogy vasárnap Rafael Nadal és Danyiil Medvegyev játszik a férfi egyes megnyeréséért