Sport
Nyolc halálos áldozatot követelt a futballmérkőzés
Tragédia Yaoundéban

Alhadhur jól védett, szinte hihetetlen, hogy csak 2–1-re kapott ki a csapata, de a kameruniak jutottak a legjobb nyolc közé, ahol majd a gambiaiakkal találkoznak. A járvány miatti szabályozás részeként nem használhatták a nézők a kameruni főváros, Yaoundé legnagyobb pályája, az Olembe teljes kapacitását, csupán nyolcvan százalékát. Így nem jutott be mindenki, aki akart, a mérkőzés előtt már tumultuózus jelenetek játszódtak le.
A később nyilvánosságra került adatok szerint nyolcan elhunytak, és legalább harmincnyolcan súlyos sérülést szenvedtek. A korábban a Manchester Unitedban is szerepelt egykori kameruni válogatott, Éric Djemba-Djemba megrendülten nyilatkozta, hogy rettenetes, hogy az emberek elindulnak otthonról, hogy örömük legyen, hogy szórakozzanak, majd nem térnek haza, az életüket veszítik.
A tragédia miatt az egyébként az országot immár negyven éve irányító Paul Biyáról elnevezett hatvanezres arénából áthelyezték a kameruniak következő mérkőzését az Ahmadou Ahidjo Stadionba. Kedden az Afrikai Nemzetek Kupája mérkőzései egyperces gyászszünettel kezdődtek, az elhunytak tiszteletére.