Sport
Willi Orbán fejese hozta az RB Leipzig centenáriumi győzelmét
A Chelsea és a Liverpool is nyert, és közelebb lépett a Manchester Cityhez

Schäfer András természetesen nem kapott még helyet az Union Berlinben, mindazonáltal alkalmasint örömmel látta, hogy csapata nyerni tudott, s ezzel előrerukkolt közvetlenül a három dobogós mögé, a már BL-indulást jelentő negyedik helyre. A Bayern München és a Borussia Dortmund szinte elérhetetlen messzeségben van a köpenicki kerület piros-fehérjeitől, de a harmadik helyezett Bayer Leverkusen csupán egyetlen pontra.
Más kérdés, hogy az Union mögött is nagyon szoros a mezőny, mondhatni, sok jelentkező van a Bundesliga-viszonylatban is nagy pénzt jelentő Bajnokok Ligája-csoportkörre. Még az utóbbi hetekben két mérkőzésen öt pontot veszítő Köln lemaradása is csak öt pont a berliniekkel szemben, a Freiburg, az RB Leipzig és a Hoffenheim pedig hárompontos távolságon belül van.
A lipcseieknek vitathatatlanul jót tett az edzőváltás, azóta alig veszítettek pontot. A legutóbbi három fordulóban kilenc pontot szereztek, s ezt a Dortmundon kívül egyetlen más csapat sem mondhatja el magáról. A mostani, a Wolfsburg elleni 2–0 az RB Leipzig századik győzelme volt a Bundesliga első osztályában.
Elég volt ehhez 190 mérkőzés, a szászországi klubon kívül csak egy csapat ért el 200 meccsen belül a századik diadalig, természetesen a Bayern München (185). Gulácsi Péter ismét jól védett, Szoboszlai Dominik a sérülése után már le tudott ülni a padra, de ezúttal Willi Orbán vitte el a show-t: ő fejelte a döntő gólt. Sallai Roland csereként játszott a Freiburgban, Szalai Ádám, a Mainz csatára egyelőre sérült.
Premier League, 23. forduló. Southampton–Manchester City 1–1, Manchester United–West Ham United 1–0, Leeds United–Newcastle United 0–1, Brentford–Wolverhampton 1–2, Everton–Aston Villa 0–1, Watford–Norwich City 0–3, Crystal Palace–Liverpool 1–3, Arsenal–Burnley 0–0, Leicester City–Brighton 1–1, Chelsea–Tottenham 2–0.
Az élcsoport: 1. Manchester City 57 pont, 2. Liverpool 48 (22), 3. Chelsea 47 (24).
Bundesliga 1., 20. forduló. VfL Bochum–1. FC Köln 2–2, RB Leipzig–Wolfsburg 2–0, Freiburg–VfB Stuttgart 2–0, Fürth–Mainz 2–1, Hoffenheim–Borussia Dortmund 2–3, Bayer Leverkusen–Augsburg 5–1, Mönchengladbach–Union Berlin 1–2, Hertha BSC–Bayern München 1–4.
Az élcsoport: 1. Bayern München 49 pont, 2. Borussia Dortmund 43, 3. Bayer Leverkusen 35, 4. Union Berlin 34.
Serie A, 23. forduló. Napoli–Salernitana 4–1, Spezia–Sampdoria 1–0, Torino–Sassuolo 1–1, Cagliari–Fiorentina 1–1, Internazionale–Venezia 2–1, Genoa–Udinese 0–0, Lazio–Atalanta 0–0, Verona–Bologna 2–1, Empoli–AS Roma 2–4, AC Milan–Juventus (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. Internazionale 53 pont (22), 2. Napoli 49, 3. AC Milan 48 (22), 4. Atalanta 43 (22).
La Liga, 22. forduló. Granada–Osasuna 0–2, Espanyol–Betis 1–4, Atlético Madrid–Valencia 3–2, Sevilla–Celta Vigo 2–2, Villarreal–Mallorca 3–0, Levante–Cádiz 0–2, Real Madrid–Elche 2–2, Rayo Vallecano–Athletic Bilbao 0–1, Real Sociedad–Getafe 0–0, Alavés–FC Barcelona (lapzárta után ért véget).
Az élcsoport: 1. Real Madrid 50 pont, 2. Sevilla 46, 3. Betis 40, 4. Atlético Madrid 36 (21).