Sport

Portugália ellen kell kijavítani az elégtelent

Sajnos az első meglepetést a magyar válogatott okozta a férfi kézilabda Európa-bajnokságon, amelyen húszezer néző előtt 31–28-ra vereséget szenvedett a holland csapattól a népligeti MVM Dome-ban. Csapatunk vasárnap (18 óra, M4 Sport) Portugália ellen mérkőzik.

Portugália ellen kell kijavítani az elégtelent
Lékai Máté játéka a második félidőre javult fel
Fotó: MH/Hegedüs Róbert

Ez a fájó „pofon” ráadásul példátlan volt, mert a hollandoknak húsz vereség után először sikerült legyőzniük a magyarokat. A váratlan vereség egyik oka az volt, hogy hiányzott az összeszokottság, ezért együttesünk támadásban és védekezésben is gyengén kezdett, az ellenfél a tizedik percben 5–2-re, a huszadikban 10–5-re vezetett. A csapatmunka hiányossága már a Bahrein elleni egyetlen felkészülési mérkőzésen is látszott, de ott az első félidő után sikerült fordítani.

Együttesünk egyik legjobbja, a nyolcgólos Lékai Máté szerint viszont nem a kevés edzőmeccs miatt veszítettek: „Ha álmunkból keltenek fel, akkor sem szabadna ennyit  hibáznunk. Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, mert nem hajtottuk végre a megbeszélteket, fegyelmezetlenek voltunk. Eladtuk a labdát, kihagytuk a helyzetet, védekezésben nem zártunk össze, noha tudtuk, hogy gyorslá­búak a hollandok, és nincsenek nagy lövőik” – nyilatkozta a Veszprém irányítója, aki az ötvenhetedik percben egyenlített (28–28), de utána már nem tudtunk gólt dobni, míg a hollandok háromszor is bevették a magyar kaput.

Csapatunk támadásainak a hatékonysága 48, az ellenfélé 56 százalékos volt, Mikler Roland tízből egy lövést hárított (tíz százalék), míg Székely Márton harmincból kilencet.

Nemcsak a csapat, hanem a válogatott szakmai vezetése is gyengélkedett, a három időkérési lehetőségből csak egyet használt ki, akkor is Gulyás István szövetségi kapitány helyett Chema Rodri­guez edző adott angolul (!)  tanácsokat. A mérkőzés után már a kapitány nyilatkozott: „Nagyon idegesen játszottunk, ezért belekerültünk egy olyan spirálba, amiből nem tudtunk kijönni,vereség lett a vége. A vasárnapi, portugálok elleni meccsen az  lesz a legfontosabb, hogy kontrolláltabban kézilabdázzunk, a kezünkben tartsuk az irányítást” – mondta. Nem lesz könnyű feladat, hiszen a papírforma szerint a portugál erősebb csapat, mint a holland. A javításhoz csapatmunkában hatalmasat kellene javulni, ráadásul a bokasérülést szenvedő Bánhidi Bence játéka is kérdéses.

Kapcsolódó írásaink

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom