Sport
Húszezer szurkoló segítheti csapatunkat
Mind a huszonnégy férfi válogatottnak az egyik legnagyobb ellenfele a koronavírus lehet a ma kezdődő, magyar–szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságon

„Szeretnénk az európai kézilabdázás élmezőnyéhez tartozni, az álmunk, hogy a döntő hétvégén is szerepelhessünk” – mondta a magyar szövetség (MKSZ) alelnöke, Nagy László. Ez irreális elvárásnak is tűnhet, hiszen csapatunk két éve kilencedik lett az Európa-bajnokságon, legjobb eredménye pedig az 1998-as hatodik helyezés.
De Nagyhoz hasonlóan a dán Rasmus Boysen, a sportág egyik legismertebb szakírója szerint is az olimpiai és világbajnoki címvédő Dánia nyeri a január 30-ig tartó magyar–szlovák közös rendezésű kontinenstornát, a második Magyarország, a harmadik a vb-ezüstérmes Svédország, a negyedik pedig a legutóbbi Európa-bajnokságon győztes Spanyolország lesz. A Handball World című oldalak szakírója úgy véli, a torna meglepetéscsapata Szerbia lesz, a legnagyobb csalódást pedig a két éve Eb-második Horvátország okozza majd.
Persze az eredményességet jelentősen befolyásolhatja majd az egyre súlyosabb járványhelyzet, a Handball World összeállítása szerint a 24 válogatottból több mint száz játékos hiányozni fog koronavírusos megbetegedés vagy sérülés miatt. A magyar válogatott elszigetelt körülmények között készült a Magyar Labdarúgó-szövetség edzőközpontjában, Telkiben, ahol a kontinenstorna alatt is lakik majd, ezért kedvező helyzetben van: sérülés miatt csak Hornyák Péter és Leimeter Csaba hiányzik a keretből, az egyetlen koronavírusos, Máthé Dominik pedig december végén, január elején négy nap alatt átesett a betegségen.
Csapatunkra már a csoportkörben is nehéz csaták várnak, ma 20.30-tól Hollandiával, vasárnap 18 órától Portugáliával, majd január 18-án 18 órától Izlanddal mérkőzik a budapesti arénában. Az ellenfelekről Gulyás István szövetségi kapitány elmondta: „A hollandok mindenféle teher nélkül érkeztek, és meg akarják mutatni, hogy hasonló utat járhatnak be, mint a holland női csapat, amely már az élvonalba tartozik.
Nagyon oda kell figyelnünk, tudván, hogy számunkra az első mérkőzés egy kicsit nehezebbnek ígérkezik, hiszen át kell esnünk a tűzkeresztségen telt ház előtt. A portugál csapattól két éve kikaptunk a kontinenstorna középdöntőjében, most van esélyünk a visszavágásra. Izland hosszú évek óta világ élvonalához tartozik, az egyik legnehezebb csoportmérkőzésünk lehet az ellenük vívott harmadik találkozó. A csoportunk nagyon kiegyenlített, úgy gondolom, hogy nagyon éles, jó mérkőzéseket fogunk vívni.”
Mikler Roland, a válogatott csapatkapitánya szerint itthon játszani más lesz, mint a külföldi világversenyeken. „Már sok világversenyen védtem, de ez a hazai Európa-bajnokság más lesz. Ahogy mindig, ezen a tornán is nagyon fontos lesz a stabil védekezés és a jó kapusteljesítmény. Úgy érzem, minden rendben van ezen a két területen. A pályán nyújtott jó teljesítménnyel szeretnénk a szurkolókat megörvendeztetni” – nyilatkozta bizakodva Mikler.
Belépés az arénákba csak karszalaggal
A magyar együttes mérkőzésein telt ház lehet az új arénában, ahová a szurkolók csak karszalaggal léphetnek be. A budapesti, szegedi és debreceni mérkőzéseken az érvényes belépőjegy vagy bérlet mellett – a koronavírus-járvány miatt – a 12. életévüket betöltött személyeknek be kell mutatniuk a védettségi igazolványukat vagy a 72 órán belüli negatív PCR-tesztjüket, valamint a védettséget igazoló dokumentumon szereplő személyazonosító okmányukat (személyi igazolvány, útlevél).
Az orrot és a szájat elfedő maszk használata ugyancsak kötelező, csak az étkezés és italfogyasztás idejére lehet mellőzni. Az arénába lépés előtt minden szurkoló karszalagot kap. A budapesti meccsekre érkezők ezt a budaörsi Tesco, a fóti Auchan vagy pedig a Groupama Aréna parkolójában vehetik át. Debrecenben a Hódos Imre Sportcsarnok, Szegeden pedig a Tisza Center parkolójában lehet hozzájutni a karszalagokhoz.
(MS)
Az Európa-bajnokság csoportjai:
A csoport (helyszín: Főnix Aréna, Debrecen): Szlovénia, Dánia, Észak-Macedónia, Montenegró
B csoport (helyszín: Budapesti Multifunkcionális Sportcsarnok): Portugália, Magyarország, Izland, Hollandia
C csoport (helyszín: Pick Aréna, Szeged): Horvátország, Szerbia, Franciaország, Ukrajna
D csoport (helyszín: Ondrej Nepela Aréna, Pozsony): Németország, Ausztria, Fehéroroszország, Lengyelország
E csoport (helyszín: Ondrej Nepela Aréna, Pozsony): Spanyolország, Svédország, Csehország, Bosznia-Hercegovina
F csoport (helyszín: Steel Aréna, Kassa): Norvégia, Oroszország, Szlovákia, Litvánia
A magyar válogatott statisztikája a csoportellenfelekkel szemben:
Hollandia: 20 mérkőzés, 20 győzelem, legutóbbi találkozó 2017. június 18., Veszprém: 35–30, Európa-bajnoki selejtező
Portugália: 7 mérkőzés, 5 győzelem, 2 vereség, legutóbbi találkozó 2020. január 22., Malmö: 26–34, Európa-bajnoki középdöntő
Izland: 42 mérkőzés, 24 győzelem, 3 döntetlen, 15 vereség, legutóbbi találkozó 2020. január 15., Malmö: 24–18, Európa-bajnoki csoportmérkőzés