Sport

Az élvonal bővítése időszerűtlen

Emelik a női NB I., csökkentik a férfi másodosztály létszámát a következő szezonban

Egy időre ismét eldőlni látszik a kérdés: marad a férfi labdarúgó NB I.-ben a következő kiírásra is a tizenkét csapatos mezőny. Más osztályokban azonban változásokról döntött az MLSZ elnöksége.

Az élvonal bővítése időszerűtlen
A címvédő Ferencváros új edzővel, az orosz Sztanyiszlav Csercseszovval készül az idényre
Fotó: Fradi.hu

Egyelőre marad a legmagasabb osztályban a férfiaknál a tizenkettes mezőny. Csányi Sándor, a szövetség elnöke korábban utalt arra, hogy nem lenne ellenére a létszámemelés. Novemberben a Portfolio.hu-nak adott interjúban azt mondta: „Én sem tartom jónak, hogy a nagyvárosok tradicionális csapatai, például a Győr, a Pécs, a Szeged, a Békéscsaba nem az NB I.-ben játszanak. Gondolkodunk is azon, hogy megemeljük az NB I. létszámát, ezzel párhuzamosan pedig csökkentjük az NB II.-ét.”

Az MLSZ mostani közleménye utal arra, hogy az elnökség továbbra sem tett le az OTP Bank Liga létszámának növeléséről. Ennek feltétele a már végbement infrastrukturális fejlődés és a pénzügyi stabilitás mellett az akadémiai munka, az utánpótlás-nevelés színvonalának, továbbá a magyar játékosok arányának jelentős növekedése. Ezek megvalósulásáig a jelenlegi lebonyolítási forma marad érvényben. Vagyis a változtatás lehetőségét továbbra sem zárja ki a szövetség, de egyelőre nem tartotta azt időszerűnek.

A teljes képhez tartozik, hogy a környező országok közül a szlovén és a horvát élvonal tíz-, az osztrák, a szlovák tizenkét csapatos, a szerb és a román ellenben tizenhatos.

Aránytalannak tűnik a tizenkét csapatos élvonal a húszcsapatos második osztályhoz képest. Ezt felismerve az MLSZ csökkenti az utóbbi létszámát, mégpedig két ütemben. A hivatalos megfogalmazás szerint „az NB II. színvonalemelése, a kiélezettebb harc, továbbá az egy csapatra eső források növelése érdekében a következő idény zárása után, 2023-tól 18 klubbal, majd 2024-től 16 együttessel rajtol a most 20 csapatos férfi másodosztály, míg az NB III.-ban ugyancsak 2023–2024-től, négy csoportban szintén 16-16 együttes szerepelhet.”

Ez azt jelenti, hogy – miután folyamatban lévő sorozat kiírásába nem ildomos belenyúlni – a 2022–2023-as szezon végén csökkentik először kettővel a létszámot, majd a következő idényben még egyszer ugyanannyival.

A „hiányzó” négy csapattal majd az NB III. mezőnyét töltik fel, de ott már jövő nyártól változás lesz. A mostani három húszcsapatos csoport helyett lesz négy tizenhat csapatos.

Létszámemelés lesz a női élvonalban, ott is tizenkét együttes szerepel a következő idénytől a mostani nyolc helyett. A november-decemberi katari világbajnokság mellett az is befolyásolja a szezont, hogy jövő tavasszal több magyarországi pályán U17-es Európa-bajnokságot, a Puskás Arénában pedig Európa-liga-döntőt rendez a szövetség.

Kapcsolódó írásaink