Sport

Belebukhat a csonkításba Kulcsár Krisztián

A kirekesztett sportszervezetek is támogatják a Magyar Olimpiai Bizottság elnökének leváltását

Ma délelőtt a Magyar Olimpiai Bizottság rendkívüli közgyűlést tart, amelyen a 115 főre lecsökkentett tagságból 51-en arról szavaznak, hogy a tavaly újraválasztott Kulcsár Krisztián maradjon-e az elnök.

Belebukhat a csonkításba Kulcsár Krisztián
A vívó világbajnok Kulcsár Krisztián 2017. május 2. óta a MOB elnöke
Fotó: MH/Purger Tamás

A belháború nemcsak azért robbant ki, mert Kulcsár Krisztián a MOB tagjainak számát 220-ról először 123-ra, majd az idei alapszabály-módosítással 115 főre csökkentette, hanem a kiválasztás módja miatt is. Korábban kizárólag a tagszövetségek delegáltjai voltak a MOB tagjai, most az új szabály szerint a sporttal kapcsolatos tevékenységük alapján egyéni tagok is beválasztásra kerülhetnek. Ezzel az elnöknek lehetősége nyílt arra, hogy az őt támogató sportvezetőkkel töltse fel a tagságot, azonban ezt is vitatható módszerrel akarta végrehajtani, amelyet a MOB elnöksége nem fogadott el, ezért még mindig csak a sportszövetségek delegáltjai a tagok.

A MOB-ból kirekesztett szervezetek – a Sportegyesületek Országos Szövetsége, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Magyar Edzők Társasága, a Magyar Sportújságírók Szövetsége és a Magyar Sportjogász Társaság – közös nyilatkozatukban az hangsúlyozták, hogy a MOB jelenleg hatályos alapszabálya nem felel meg az olimpiai mozgalom hazai hagyományainak, nem biztosítja a közgyűlés hagyományosan bevált működését, funkcióit, tekintélyét, legitimitását.

A nyilatkozat szerint azért csak most deklarálják aggályaikat – hiszen többen is voltak a képviselőik közül, akik meg is szavazták a jelenlegi helyzetet előidéző alapszabályt –, mert senki sem akart olyan színben feltűnni, hogy a saját pozícióját félti, az egyéni érdekeit a közös ügy elé helyezi. Azóta azonban bebizonyosodott, hogy súlyosan visszaéltek a bizalmukkal, véleményük szerint „a szervezet és a létszám drasztikus megváltoztatása csupán azt a célt szolgálta, hogy az őt megválasztó közgyűlés helyett illegitim módon, tisztújítás nélkül egy teljesen új, a saját képére formált MOB-közgyűlést hozzon létre az elnök.

Olimpiai bajnokokat, mesteredzőket, a magyar sportot évtizedek óta sikeresen szolgáló, köztiszteletben álló MOB-tagokat söpörtek ki a közgyűlésből egy tollvonással, s mindezt úgy, hogy igen cinikus módon velük magukkal íratták alá az erről szóló ítéletet, a jóhiszeműségükkel végtelenül visszaélve.”

A közös nyilatkozatot aláírók hangsúlyozták: „Mára mindenki számára világossá vált, hogy az elmúlt hónapok fejleményei milyen súlyos károkat okoztak a 126 éves magyar olimpiai mozgalomnak és a MOB-nak. Ezeket jóvátenni rövid távon talán nem is lehet, de a kárenyhítés mindenképpen az elnök távozásával és egy új alapszabály megalkotásával kezdődik.” Ezért kérik – immár a MOB-tagságon kívülről – Kulcsár Krisztián és a főtitkár, Vékássy Bálint távozását.

Ezzel nincsenek egyedül, mert a MOB tizennégy fős elnökségének kilenc tagja is lemondásra szólította fel az elnököt, de nemcsak az átalakítás, hanem diktatórikus vezetői stílusa miatt is. Ezt Magyar Zoltán, a Magyar Torna Szövetség elnöke úgy fogalmazta meg: „Régóta dolgozom a MOB-ban, de elmondhatom, hogy velem elnök még úgy nem beszélt, mint néha Kulcsár Krisztián, aki személyes sértésként élte meg, ha valamivel nem értettem egyet. Mi megbíztunk benne sokáig, folyamatosan megadtuk az esélyt, ám a bizalom mostanra elfogyott.” Ebben közrejátszhatott az is, hogy az elnök tavaly több mint duplájára emeltette a fizetését, és nagyvonalú volt akkor is, amikor a saját maga megjutalmazásáról született döntés.

Sajtóinformációk szerint a jelenleg ötvenegy tagú közgyűlésből harmincnál is többen írták alá azt a közös nyilatkozatot, amelyben kijelentik, hogy Kulcsár visszahívására szavaznak majd. A voksolás titkos lesz, és a megcsonkított, az alapszabályban előírt 115 fős tagság kevesebb mint fele dönt majd arról, hogy az elnök folytathatja-e a munkáját. Ez az arány az egyik legsúlyosabb kritika az elnök ellen.

Kapcsolódó írásaink

Az elnökség az elnök ellen fordult

ĀEgy sportsikerekben gazdag év rendhagyóan zárul a Magyar Olimpiai Bizottságban: a csütörtöki rendkívüli közgyűlésen a tagok arról szavaznak, hogy Kulcsár Krisztián maradjon-e továbbra is az elnök…