Sport

Örömkajakozás

Tamara az apjára ütött, aki örül annak, hogy tanítványa eredményességben túlszárnyalta

Másodszor lehet az Év női sportolója a kajakos Csipes Tamara, aki édesapja irányításával a to­kiói olimpián 500 méter egyesben ezüstérmes lett, tagja volt a címvédő négyesnek, Medveczky Erikával pedig kettesben negyedikek lettek. A csúcson nem hagyja abba, már elkezdte a felkészülését a 2024-es párizsi olimpiára.

Örömkajakozás
Tamara az apjára ütött, aki örül annak, hogy tanítványa eredményességben túlszárnyalta
Fotó: AFP/Philip Fong

– Lassan befagy a Duna és a Tisza is. Ilyenkor a kajakos hátradőlve várja a tavaszt?

– Igen, és malmozunk is… Jó is lenne! De erről szó sincs. A téli alapozási időszakban futunk, úszunk, erősítő és ergométeres edzések is vannak. A cél, hogy megfelelő erőállapotban legyünk, amikor tavasszal vízre szállhatunk.

– Későn érő típus? Harminckét évesen érte el eredményes pályafutása legnagyobb sikereit.

– A mi sportágunkban nem helytálló korán vagy későn érőkről beszélni. Én például huszonegy évesen már kétszeres világbajnok voltam, de huszonhét évesen lettem olimpiai bajnok a négyes tagjaként. A női kajak szakág ugyanis nagyon erős, sokszor nehezebb kiharcolni a világversenyen való szereplést, mint azon érmet nyerni. A sok jó közül egy-egy versenyző mindig kiemelkedik, így volt Kovács-éra, Janincs-éra, Kozák-éra…

– Mennyiben volt kedvező, hogy a tokiói olimpián egy-egy versenyszámban országonként már két kajakos indulhatott?

– Ez a változtatás jól jött. Én például a tavaszi válogatón egyesben második lettem Danuta mögött, de mindketten indulhattunk az olimpián, ahol a döntőben az új-zélandi Lisa Carrington mögött második lettem, Danuta pedig a negyedik.

– Hogyan éli meg az olimpiai bajnok édesapja és edzője, Csipes Ferenc, hogy a lánya az eredményességben lehagyta?

– Örömmel, hiszen a tokiói arany- és ezüstérem közös siker, mindketten megdolgoztunk érte. Persze én is nagyon boldog lennék, ha Olívia lányom egyszer majd sikeresebb lesz, mint én.

– Mikor szabadult meg attól a tehertől, hogy az olimpiai bajnok Csipes Ferenc lánya?

– Volt ennek persze sok jó oldala is, de tagadhatatlan, hogy a velem szembeni elvárás, hogy én is a csúcsra érjek, megnehezítette az oda vezető utat. Volt, hogy el is váltunk, de aztán visszatértem hozzá, és mindenben segített, hogy én is a csúcsra érjek.

– Élvezi a kislánya, hogy az olimpia óta többet lehetnek együtt?

– Jelentős változás nem történt, mert már óvodás, így a délután és az este a közös. De amikor tehettem, korábban sem hagytam egyedül, velem volt az edzőtáborokban, csak a versenyekre nem vittem magammal.

– Megszerette a szenvedést? A csúcson nem hagyja abban, úgy döntött, hogy felkészül a párizsi olimpiára…

– A döntésemben jelentős szerepet játszott az idő. A járvány miatt ötéves lett az előző olimpiai ciklus, ami nem csupán nagyon hosszú, hanem a sok bizonytalanság miatt nehéz is volt. Most más a helyzet, ha nem jön közbe semmi, két és fél év múlva olimpia lesz Párizsban. Ez egy jól belátható útszakasz, ezért határoztunk úgy, hogy folytatom. Ez az időszak arra is jó lesz, hogy kitaláljam, hogyan tovább. Felkészüljek a civil életre…

– Mi motiválja majd a következő két és fél évben?

– Mivel három hónap pihenő után később kezdtem el a felkészülést, 2022 az örömkajakozás éve lesz. Mert utána már olim­piai kvalifikációs világbajnokságot rendeznek, aztán következik a kőkemény felkészülés Párizsra. Motivációban nem lesz hiány, hiszen jönnek a fiatal tehetségek, velük is meg kell majd küzdeni a csapatba kerülésért.

– Nemsokára szilveszter. Hogyan búcsúztatja majd 2021-et?

– Remek volt. Eddig két csúcsévem volt, 2017, amikor Olívia született és az idei. Az új esztendőben a sportban szeretném tartani az elért szintet, emberként pedig tovább fejlődni. Egyik sem könnyű feladat, de éppen a kajakozásnak köszönhetem, hogy szeretem a kihívásokat.

Kapcsolódó írásaink