Sport

Szilágyi Áron kapta a Közmédia Év Embere Díjat

Hivatásában nyújtott kiemelkedő teljesítménye és példaértékű társadalmi felelősségvállalása elismeréseként idén Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívó vehette át a Közmédia Év Embere Díjat kedden Budapesten.

Szilágyi Áron kapta a Közmédia Év Embere Díjat
Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója (j) átadja a Közmédia Év Embere Díjat Szilágyi Áron olimpiai, világ- és Európa-bajnok kardvívónak (k) Dobos Menyhért, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója társaságában (b) Budapesten 2021. december 21-én
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Az MTVA székházában rendezett ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) által 2020-ban hagyományteremtő céllal létrehozott díjról elmondta: azt minden év végén olyan személynek ítélik oda, aki szakmai pályafutásával és életútjával maradandó értéket hozott létre és nagy hatást gyakorolt az adott év eseményeire.

A díjat idén olyan kiváló sportoló kapja meg, aki eredményével sporttörténelmet írt, hiszen elsőként nyerte meg az olimpiai aranyérmet férfi kard egyéniben három egymást követő alkalommal. Lenyűgöző teljesítményével nemcsak hazánknak, de az egész világnak és a sportszerető társadalomnak „kivívta a csodát” - mondta.

„Szilágyi Áron elismerése a magyar sportolóknak és a magyar sportnak is óriási megtiszteltetés” - hangoztatta Szabó Tünde, majd emlékeztetett: tavaly a díjat Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus kapta, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus elleni legmodernebb vakcinát.

Szilágyi Áron „óriási munkával és kitartással, alázattal és hittel tűzte ki céljait, amelyeket évről évre, hónapról hónapra, vagy akár napról napra meg is valósított”. „Amellett, hogy zseniális sportoló, kitűnő és példaértékű ember is”, aki miatt fiatalok ezrei kezdenek el sportolni - közölte az államtitkár. Az MTVA vezérigazgatója elmondta, hogy a díjat olyan személyeknek ítélik oda, akik pályafutásukkal, személyiségükkel elismerésre méltóak.

Szilágyi Áron fegyverneme, a kard párhuzamba állítható a személyiségével, mert a kard hitet és tartást ad, egyenes és irányt mutat, ugyanígy Szilágyi Áron hitet és tartást ad, egyenes és „irányt mutat nekünk” - közölte Papp Dániel.

A díjazott sportpályafutásának fontos állomásait, az utánpótlásban betöltött jelentőségét, valamint karitatív tevékenységét is méltatva a vezérigazgató azt mondta: a kardvívó olyan példaképpé vált, akit érdemes követni.

Beszámolt arról is, hogy Szilágyi Áron nagykövetként vett részt a közmédia Jónak lenni jó! elnevezésű akciójában, amelynek keretében a koronavírus-járvány miatt árván vagy félárván maradt gyerekeknek gyűjtöttek a Regőczi István Alapítvánnyal közösen.

„Nagyon sikeres akció volt, soha ekkora összeget még nem gyűjtöttünk össze” - közölte Papp Dániel.

Az MTVA közleménye szerint Szilágyi Áron eddigi eredményeit 2021-ben Áder János államfő a Magyar Érdemrend nagykeresztjével ismerte el.

Bevallása szerint örömmel csatlakozik jótékonysági kezdeményezésekhez, hogy felhívja a figyelmet az összefogás, a társadalmi felelősségvállalás jelentőségére. A közmédia Jónak lenni jó! kampányát 2021-ben jószolgálati nagykövetként segítette. Mint mondta: élsportolóként a közösség építő része szeretne lenni - írták.

Szilágyi Áron: Nem sejtettem, hogy én lehetek az év embere

Szilágyi Áron háromszoros olimpiai bajnok kardvívó nem sejtette, hogy ő kapja a Közmédia Év Embere Díjat.

A szombaton nyolcadik egyéni országos bajnoki aranyát nyerő 31 esztendős kardozó kedden a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában rendezett ünnepségen vette át az elismerést, és mint az M1 aktuális csatornán szerdán elmondta: a legmagasabb polcra fogja tenni a díjat.

„Nem sejtettem, hogy a sportdíjak és elismerések mellett én lehetek az év embere, és egy ilyen kitüntetéssel fognak előttem tisztelegni. Büszke vagyok rá és nagyon örülök neki” - fogalmazott Szilágyi. Elárulta: az ünnepségre való meghívásakor elsőre visszakérdezett, hogy nem év sportolója díjat fog-e kapni.

A Közmédia Év Embere Díjat a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. és az MTVA 2020-ban hagyományteremtő céllal hozta létre, tavaly Karikó Katalin kutatóbiológus, biokémikus kapta, akinek szabadalma alapján fejlesztették ki a koronavírus elleni legmodernebb vakcinát.

A csapatban világbajnoki, egyéniben és csapatban Európa-bajnoki címmel is rendelkező Szilágyi kifejtette: ahogy az elmúlt négy-öt évben nem bújt el a nagy célkitűzés, a harmadik olimpiai aranyérem elől, „így az egyéni világbajnoki cím motivációját” sem rejti véka alá.

„Valóban nincs ilyen bajnoki címem, valóban nagyon szeretnék ott állni egy világbajnoki dobogó felső fokán, ezért fogok küzdeni és lesz rá a következő két évben két lehetőségem” - szögezte le.

Kapcsolódó írásaink