Sport

Origi, az igazi

A Liverpool szupercseréje szokásához híven az utolsó percekben lőtt gólt

A Real Madridé volt a hétvége La Liga-fordulója, Angliában Thomas Tuchellel először kapott ki londoni klubtól a Chelsea, amely így rögtön visszaesett a Premier League harmadik helyére. A Napoli szinte ugyanúgy járt, mint a londoni Kékek alakulata. A Bayern ismét Lewandowski vezérletével verte meg a Dortmundot.

Origi, az igazi
A liverpooli Divock Origi labdája a Wolverhampton kapujában
Fotó: AFP/Justin Tallis

Karim Benzema, az idény legeredményesebb Real Madrid-játékosa megsérült San Sebastianban, ám a helyére beálló Luka Jovics talán a legjobb meccsét játszotta, amióta Spanyolországba igazolt. Előkészítette Vinícius Júnior gólját, majd ő maga is szerzett egyet, 1+1 a kanadai listán – az előző 22 meccsén termelt ennyit, mint most, nem egészen 90 perc alatt. A brazilnak is volt miért ünnepelni: eljutott a tizedik bajnoki góljáig az idényben, a topligákban egyedül a Real Madridnak mondhatja el magáról ezt két játékosa is. (A másik természetesen Benzema.) A fordulóban kikapott a Barcelona (Xavival először) és az Atlético Madrid is, utóbbi ráadásul otthon.

A Chelsea vereséget szenvedett a West Ham Unitedtól, ellenben nyert két közvetlen vetélytársa, a Manchester City és a Liverpool is. A Vörösök az „utolsó utáni” pillanatban szerezték meg a győztes gólt a Wolverhampton pályáján: Mohamed Szalah előkészítése után Divock Origi lőtt a kapuba. A Poolnak a hetvenes években akadt egy David Fairclough nevű csatára, aki a Super Sub (Szupercsere) becenevet kapta, miután góljai nagy részét csereként beszállva szerezte. Origi a 21. század Super Subja a Liverpoolban, 21 angol bajnoki góljából tízet csereként ért el.

Ez az igazi Origi, ha kezdőként játszik, nem megy neki annyira. Ralf Rangnick győzelemmel mutatkozott be a Manchester United élén. Egy szempontból jelent ez meglepetést: ő az első a Premier League német edzői közül, akinek sikerült győztes rajtot venni. Előtte Felix Magathnak, Jürgen Kloppnak, Jan Siewertnek, Daniel Farkének és Thomas Tuchelnek sem sikerült.

A Napoli kikapott otthon az Atalantától, és ezzel visszaesett az elsőről a harmadik helyre, vezet a két milánói. Megerősítette első helyét ellenben a Bayern München, amely Robert Lewandowski két góljának is tulajdoníthatóan verte meg legnagyobb riválisát, a Borussia Dortmundot. A lengyel szupersztár nyolcadik alkalommal szerzett egy bajnoki meccsen legalább két gólt egykori klubja, a Borussia Dortmund ellen.

Premier League, 15. forduló. West Ham United–Chelsea 3–2, Watford–Manchester City 1–3, Wolverhampton–Liverpool 0–1, Newcastle–Burnley 1–0, Southampton–Brighton 1–1, Leeds United–Brentford 2–2, Manchester United–Crystal Palace 1–0,
Tottenham–Norwich City 3–0, Aston Villa–Leicester City 2–1, Everton–Arsenal (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Manchester City 35 pont, 2. Liverpool 34, 3. Chelsea 33, 4. West Ham United 27.

Bundesliga 1., 14. forduló. Dortmund–Bayern München 2–3, Leverkusen–Fürth 7–1, Mainz–Wolfsburg 3–0, Augsburg–Bochum 2–3, Bielefeld–Köln 1–1, Hoffenheim–Frankfurt 3–2, Union Berlin–RB Leipzig 2–1, Stuttgart–Hertha BSC 2–2, Mönchengladbach–Freiburg 0–6.
Az élcsoport: 1. Bayern München 34 pont, 2. Borussia Dortmund 30, 3. Leverkusen 27, 4. Freiburg 25.

Serie A, 16. forduló. Napoli–Atalanta 2–3, AC Milan–Salernitana 2–0, AS Roma–Internazionale 0–3, Bologna–Fiorentina 2–3, Spezia–Sassuolo 2–2, Venezia–Hellas Verona 3–4, Sampdoria–Lazio 1–3, Juventus–Genoa (lapzárta után ért véget),
Empoli–Udinese és Cagliari–Torino (hétfőn).
Az élcsoport: 1. AC Milan 38 pont, 2. Internazionale 37, 3. Napoli 36, 4. Atalanta 34.

La Liga, 16. forduló. Granada–Alavés 2–1, Rayo Vallecano–Espanyol 1–0, Real Sociedad–Real Madrid 0–2, Sevilla–Villarreal 1–0, FC Barcelona–Real Betis 0–1, Atlético Madrid–Real Mallorca 1–2, Elche–Cadíz 3–1, Levante–Osasuna 0–0, Celta Vigo–Valencia (lapzárta után ért véget), Getafe–Athletic Bilbao (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Real Madrid 39, 2. Sevilla 31 (15), 3. Betis 30, 4. Atlético Madrid 29 (15).

Kapcsolódó írásaink

Minden nagynak jutott rekord

ĀAz angol Premier League 2021–2022-es idényének eddigi történéseit látva szinte borítékolható, hogy a Chelsea, a Liverpool és a Manchester City mindvégig szoros versenyt fut majd a bajnoki címért