Sport
Akár világbajnok lehet a hétvégi szaúd-arábiai nagydíj végén Max Verstappen
Erre ugyan kevés az esély, mert a hétszeres világbajnok brit pilóta Mercedese a legutóbbi két futamon gyorsabb volt a Red Bull versenyautójánál, de Verstappen többféle esetben lehet világbajnok Dzsiddában, például ha vasárnap győz, Hamilton pedig hetedikként vagy annál rosszabb pozícióban ér célba. A pénteki szabadedzések is a brit versenyzőnek sikerültek jobban, mindkettőt megnyerte.
Verstappen másodjára a negyedik pozícióban zárt, harmadikként az Alpha Taurit vezető francia Pierre Gasly fejezte be az edzést. Alig több mint négy perc volt hátra, amikor Charles Leclerc (Ferrari) balesete miatt piros zászlóval félbeszakították, majd leintették a gyakorlást. Leclerc az egyik nagy sebességű kanyarban veszítette el az uralmát versenyautója felett, és háttal a gumifalba csapódott. A 24 éves pilóta nem sérült meg komolyabban, saját lábán hagyta el a baleset helyszínét, Ferrarija ugyanakkor csúnyán összetört.
Az első F1-es Szaúdi Nagydíj időmérő edzését ma 18 órakor rendezik, az 50 körös verseny pedig vasárnap 18.30-kor rajtol. Ha a Szaúdi Nagydíjon nem dől el a világbajnoki cím, akkor marad izgalom a december 12-én, Abu-Dzabiban rendezendő GP-re is.