Sport

Bekerült Szabó Tünde a WADA alapító tanácsába

Döntöttek a sportminiszterek

Szabó Tünde sportért felelős államtitkárt delegálták az uniós tagállamok sportminiszterei a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) alapító tanácsába.

Az Európai Unió sportügyekért is felelős tanácsának döntése értelmében 2022. január 1-jétől Szabó Tünde is a WADA alapító tanácsának a tagja. A sportért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta, feladatai között lesz a WADA szabályainak, előírásainak és iránymutatásainak előkészítése, megtárgyalása, továbbá a folyamatos együttműködés a doppingellenes tevékenységben részt vevő személyekkel és szervezetekkel, továbbá egységes álláspont kialakítása a dopping okozta kihívásokkal szemben. Szabó Tünde hozzátette, mindent megtesz majd azért, hogy az uniós tagállamok, valamint Európa közös érdekeit minél hatékonyabban képviselje, ezzel is hozzájárulva a világméretű doppingellenes küzdelemhez.

Kapcsolódó írásaink

 Kannabisz

ĀKorner. Érdeklődve olvasom, hogy az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynöksége, de még amerikai kongresszustagok is nyomást próbálnak gyakorolni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökségre