Sport

Súlyos börtönbüntetésre ítélték a riói főszervezőt

Adták-vették a szavazatokat

Nem alaptalanul változtatott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) a játékok odaítélésének rendszerén, mert bebizonyosodott, hogy korábban a pályázó városok pénzért vásároltak szavazatokat NOB-tagoktól.

Ezért ítélték el  30 év 11 hónap börtönbüntetésre Carlos Arthur Nuzmant, a Brazil Olimpiai Bizottság és a riói olimpia szervezőbizottságának volt elnökét. A 79 esztendős jogász és további öt személy ellen 2017. október 17-én emeltek vádat vesztegetés, pénzmosás és a pénzügyi szabályok megsértése miatt. Nuzmant azzal a gyanúsították, hogy az ő segítségével kétmillió dollárnyi kenőpénzt utaltak át elsősorban afrikai NOB-tagoknak a 2016-os ötkarikás helyszínről döntő 2009-es voksolás előtt.

A 2016 óta börtönben lévő Sergio Cabral, Rio állam korábbi kormányzója bevallotta, hogy Lamine Diacknak, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség akkori elnökének és NOB-tagnak 1,5 millió dollárt fizettek, hogy Rio az ő révén hét szavazatot kapjon a koppenhágai helyszínválasztó kongresszuson.

Kapcsolódó írásaink

Kilépéssel fenyegetik a FIFA-t

ĀEgyre élesebben támadják Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnökének a tervét, amely szerint négy- helyett kétévente rendeznének futball-világbajnokságot

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom