Sport

Újabb három évig Szabó László maradt az MPB elnöke

Egy újabb paralimpiai cikluson át, további három évig Szabó László vezetheti a Magyar Paralimpiai Bizottságot (MPB).

Újabb három évig Szabó László maradt az MPB elnöke
Egy újabb paralimpiai cikluson át, további három évig Szabó László vezetheti a Magyar Paralimpiai Bizottságot (MPB)
Fotó: MH/Bodnár Patrícia

A szervezet csütörtöki tisztújító közgyűlésén az egyetlen jelölt eddigi elnököt mind a 31 küldött támogatta, így nyílt szavazással, egyhangúlag választották meg újra a szervezet első emberének. Ugyancsak tartózkodás és ellenszavazat nélkül erősítették meg a posztján Deutsch Tamást, aki több mint egy évtizede tölti be az alelnöki pozíciót.

Az 51 éves kommunikációs szakember - akit előzőleg a riói paralimpia után erősítették meg - az elmúlt öt év legnagyobb eredményének azt nevezte, hogy a magyar fogyatékos sport, beleértve a szervátültetettek, a hallássérültek és az értelmi fogyatékosok sportját is, az elmúlt időszakban ismertségben, pénzügyi finanszírozási háttérben és sportszakmai szempontból is olyan magasságokba emelkedett, amilyenben még sohasem volt.

„Ez a közösség olyan szintre vitte fel a magyar sportnak ezt a szegmensét, amely korábban elképzelhetetlennek tűnt” - fogalmazott az MPB elnöke. „Ez nemcsak abból fakad, hogy Illés Fanni nevét ma legalább annyian ismerik, mint egy olimpiai bajnokét, hanem mindabból, amit a nyilvánosság manapság tud a magyar fogyatékos sportolókról.”

Szabó László kiemelte, ezt a munkát egyetlen szlogennel lehet jól kifejezni: fogyatékosnak lenni nem azt jelenti, vesztesnek lenni. Azt akarják megmutatni a magyar embereknek, hogy Magyarország a győztesek országa.

A jövőt illetően elismerte, volt benne kétség, hogy folytassa-e az elnöki munkáját, és esetleg nem a csúcson kell-e abbahagynia. „Fel kellett tennem magamban a kérdést, vajon én vagyok-e legalkalmasabb arra, hogy még feljebb vigyem a magyar fogyatékos sport ügyét. Részben meggyőztem magamat, részben pedig a környezetem, hogy talán igen” - mondta.

A sportvezető szerint sem eredményességben, sem költségvetési értelemben nem lesz könnyű előrelépni. Úgy vélte, ez ugyanis sok mindentől függ, a kormánytól, az Országgyűléstől, a piaci szponzoroktól és a politikai környezettől, de reményei szerint sikerül, mert úgy érzi, az országnak is ez az érdeke.

Ugyanakkor tisztában van vele, mindez azon is múlik, hogy az új elnökség képes-e hozzátenni azt a szakmai munkát, amely szükséges.

Az MPB tisztújítása már tavaly esedékes lett volna, ám a tokiói paralimpia elhalasztása miatt az MPB közgyűlése egy évvel meghosszabbította az elnökség mandátumát. Tokióban a magyar paralimpiai csapat hét arany-, öt ezüst- és négy bronzérmet szerzett, az éremtáblázat 18. helyén zárt, ez holtversenyben minden idők legjobb eredménye.

Az MPB új elnökségének mandátuma a közgyűlés döntése értelmében 2024. december 31-ig szól.

Kapcsolódó írásaink