Sport
A Fradival nem bírt a Fehérvár
Mert hiába volt az utóbbi hetekben jó a Vidi hazai mérlege, az idegenben továbbra is nyeretlen székesfehérváriak nagyon sima vereséget szenvedtek a Groupama Arénában. Hiába reménykedtek abban, hogy most meglephetik a címvédőt. A Ferencvárosnak még az is belefért, hogy egy büntetőt elhibázzon.
A forduló meglepetése ellenben a hetek óta nyeretlen Paks fölényes sikere az előző öt bajnoki meccsét százszázalékos mérleggel teljesítő Puskás Akadémia ellen. Ha csak nem tesszük hozzá, hogy Bognár György együttese a 2. fordulóban, Felcsúton, 6–1-re kiütötte az előző bajnokság ezüstérmesét, amely egyébként a mostani vereségétől függetlenül is maradt az aktuális tabellán is a második helyen. Pontot mentett az utolsó pillanatokban a Kisvárda és a Gyirmót is. Vereséggel mutatkozott be a DVSC élén Joan Carrillo, a csapatát legyőző Újpest megszerezte a második három pontját, és közelített a mezőnyhöz.
NB I., 13. forduló. ZTE FC–Mezőkövesd 1–1, gólszerzők: Koszta (70., 11-esből), illetve Nagy D. (92.), kiállítva: Katanec (Mezőkövesd, 69.). Paks–Puskás Akadémia 4–1, g.: Ádám (8.), Böde (26.), Bognár (45+1.), Sajbán (90.) illetve Corbu (86.). Gyirmót–Kisvárda 1–1, g.: Ikic (92.), illetve Bumba (11., 11-esből). Újpest–Debreceni VSC 3–1, g.: Beridze (20.), Koné (57.), Deslandes (87., öngól), illetve Dzsudzsák (27., 11-esből), kiállítva: Nikolics (DVSC, 34.), Ferencváros–MOL Fehérvár 3–0, g.: Zubkov (10.), R. Mmaee (36.), Uzuni (58.), kiálítva: Bambgoye (MOL Fehérvár, 93.) . Bp. Honvéd–MTK (lapzárta után ért véget).
Az állás: 1. Ferencváros 28 pont (12 mérkőzés), 2. Puskás Akadémia 25 (12), 3. Kisvárda 24, 4. MOL Fehérvár 20, 5. Mezőkövesd 19, 6. Paks 17, 7. ZTE 15, 8. Bp. Honvéd 13 (12), 9. DVSC 13, 10. Gyirmót 13, 11. MTK 12 (12), 12. Újpest 11.
NB II., 16. forduló. Vasas–Szombathelyi Haladás 1–0, Nyíregyháza–Budafok 0–0, ETO FC Győr–Békéscsaba 0–1, Szolnok–Szeged–Csanád 0–2, Kecskemét–Dorog 2–0, Siófok–Tiszakécske 4–1, Pécsi MFC–III. Kerületi TVE 0–1, Csákvár–Szentlőrinc 2–2, Diósgyőr–Budaörs 5–0, Ajka–Soroksár 1–2.
Az élcsoport: 1. Vasas 33 pont, 2. Diósgyőr 32, 3. Kecskemét 32, 4. Haladás 31.