Sport
Lányok is beköltöztek a La Masíára
Bármennyire fura is, a Barcelona mostani női futballcsapata, a Barca Femeni sikeresebb manapság, mint a férfiegyüttes.

A nemzetközi labdarúgásban fogalomnak számít a La Masía, a Barca futballakadémiájának a neve. A közvetlenül a Camp Nou szomszédságában álló öreg épület – amely előtt egy jópofa, bácsikát ábrázoló szobor állt – az 1979-es megnyitástól rengeteg remek futballistát adott a klubnak. Olyan csillagokat, mint Leo Messi, Andrés Iniesta vagy éppen a hét elején kinevezett, a klub kötelékébe Katarból visszatérő új vezetőedző, Xavi Hernandez.
A La Masía volt az első akadémia, amely 2010-ben három játékost is adott az Aranylabda-szavazás dobogójára. (Messit, Xavit, Iniestát.) Mindmáig huszonkét olyan játékost számlál a klub történelme, akik a Barcelona mezében eljutottak legalább száz La Liga-mérkőzésig. A mostani keretből – azokat nézve, akik játszottak a La Ligában 2021 őszén – ott nevelkedett Gavi, Piqué, Sergi Roberto, Mingueza, Baldé, Busquets, Riqui Puig, Pedri, Nico és Ansu Fati. Bizony nem sok európai sztárcsapatban szerepel tíz saját nevelésű. Az akadémia falán is van egy emléktábla, amely emlékeztet a 2012. november 25-i, Levante elleni mérkőzésre. A tragikusan fiatalon elhunyt Tito Vilanova csapata tizenegy saját nevelésű játékossal állt fel.
A 2011-ben felépült, új La Masía alkalmasint több mint egy utánpótlás-nevelő bázis, a Barca-filozófia bölcsője. Ezért is jelent sokat, hogy a rendkívül sikeres – 2021-ben triplázó, bajnok, országoskupa-győztes, BL-győztes – női csapat két játékosa is beköltözhetett az akadémiára, illetve annak kollégiumába. Sehol Európában nem fejlődik olyan gyorsan a női futball, mint Spanyolországban, ahol az igazolt játékosok 7,2 százaléka hölgy.
A Barcelonánál nagyon komolyan veszik a szellemiséget, törekednek arra, hogy akár az edzői karban is a klubhoz kötődő egykori játékosok szerepeljenek. Xavi például azt tervezi, hogy integrál a stábjába két korábbi csillagot, a brazil Dani Alvest és egy újabb La Masía-növendéket, Carles Puyolt.
Xavinak nem csupán közeli, de távolabbi tervei is vannak: szeretné visszacsábítani a klubhoz Lionel Messit. Erre legkorábban 2023-ben van esélye, egykori csapattársát addig szerződés köti a PSG-hez. Akkor már 38 éves lesz.