Sport
Lassan nyolc sorompó felnyílik Katar felé
A labdarúgó-világbajnoki selejtezők európai zónája az utolsó két fordulójához érkezett, a tíz csoportból kettőben már biztos az elsőség sorsa

A lebonyolítási rend szerint a tíz csoportgyőztes egyenes ágon kijut a katari tornára, míg a tíz csoportmásodik, valamint a Nemzetek Ligájából két csapat (Ausztria, valamint gyakorlatilag Csehország vagy Wales, elméletileg még utóbbi kettő mellé írandó Belgium neve is) három minitornán harcol majd jövő márciusban további három helyért.
Az A csoportban az már eldőlt, hogy a portugál és a szerb válogatott végez az első két helyen. Déli szomszédainknak már csupán egy meccsük van hátra, de azt vasárnap Lisszabonban játsszák. Ha a portugálok addig pontot szereznek Írországban, nekik otthon a zárómérkőzésen már elég a döntetlen is a csoportelsőséghez.
A B csoportban a svédek két ponttal vezetnek a spanyolok előtt. A görögök elsők már nem lehetnek, másodikak még igen, négy ponttal állnak a spanyolok mögött. Csütörtökön Athénban fogadják Luis Enrique együttesét, hogy életben tarthassák playoffos álmaikat, és segítsenek a svédeken, akik pedig Tbilisziben játszanak. Előállhat olyan helyzet, hogy az északi válogatott már holnap este vb-résztvevő lesz, de a papírforma szerint a csoportelsőség a vasárnapi sevillai spanyol–svéden dől el.
A C csoportban már csak az olasz és a svájci válogatott végezhet az első két helyen, egyelőre azonos pontszámmal állnak. Péntek este Rómában megmérkőznek egymással, ha valamelyik nyer, nagyot lép a továbbjutás felé. Az utolsó játéknapon a Squadra Azzurra Belfastban játszik, a svájciak a bolgárokat fogadják.
A D csoportban egy tűnik biztosnak: a franciák csoportelsők lesznek. Szombaton fogadják a kazahokat, nagy valószínűség szerint azon a mérkőzésen biztosítják a vb-szereplést. Ebben az esetben már számukra tét nélküli meccsel zárnak Helsinkiben, ám az a finneknek akár sorsdöntő is lehet. Egyelőre az ukránok állnak a második helyen (9 pont), de már csak egy találkozójuk van, idegenben a bosnyákok (7) ellen. Ha azt Zenicában a hazaiak nyerik, megelőzik (egyik) keleti szomszédunk csapatát. Ráadásul erre már korábban is van esélyük, mert szombaton a finneket fogadják, az északi válogatott áll a legjobban a második helyre esélyesek közül a vesztett pontokat tekintve (8 pont), de két nehéz mérkőzése van még hátra.
Az E csoportban a belgák már csak extrém esetben nem lesznek elsők: ha nem szereznek pontot otthon az észtek ellen szombaton (elképzelhetetlen…), vagy ha esetleg kikapnának, nem játszanak legalább döntetlent Walesben. Valós párharc a második helyért van a csehek és a walesiek között. Egyelőre azonos pontszámmal állnak, de a csehek már csak az észtekkel játszanak. Ha őket nagyon megverik Prágában, a walesiek hiába nyernek nagyon Cardiffban a fehéroroszok ellen, pontot kell szerezniük a belgákkal szemben.
Az F csoportban a dánok már vb-résztvevők, a skótok vagy az izraeliek kerülhetnek a második helyre. A brit válogatott négy ponttal jobban áll, ha nyer pénteken Moldovában, övé a második hely. Ha nem, fontos még a dánok elleni, utolsó hazai meccse is. Az izraeliek pénteken Bécsben játszanak, majd fogadják a feröerieket, de sorsuk a skótok kezében van.
A G csoportban a hollandok (19 pont) vezetnek a norvégok (17) és a törökök (15) előtt. Az Oranje szombaton Montenegróban nagyot léphet a csoportgyőzelem felé, zárásként pedig otthon fogadja a norvégokat. A törökök éppen abban reménykednek, hogy megnyerik mind a két meccsüket (Gibraltárt fogadják, Montenegróba mennek), a hollandok pedig segítenek rajtuk azzal, hogy megverik a norvégokat. Az északiak szombaton, három nappal a hollandiai túra előtt a letteket látják vendégül.
A H csoportban az orosz és a horvát gárda végez majd az első két helyen. A Szbornajának kettővel több pontja van, csütörtök este fogadja a ciprusiakat. A horvátok aznap Máltán játszanak, így valószínűleg marad a két csapat közötti különbség. Ha így lesz, a csoportelsőségről a vasárnapi horvát–orosz mérkőzés dönt. A várható helyzet szerint ha az oroszok szereznek egy pontot, ők az elsők, de ha a horvátok nyerni tudnak, előznek.
Az I csoport a miénk, az első négy sorrendje: Anglia 20, Lengyelország 17, Albánia 15, Magyarország 11. Pénteken az angolok az albánokat fogadják, a lengyelek Andorrában játszanak. A papírforma szerint eldől, hogy ez a két csapat marad versenyben. Köztük aztán az utolsó játéknap dönt, amelyen a lengyelek minket fogadnak Varsóban, de már csak presztízsmeccsen, mert az angolok nem fognak kikapni San Marinóban.
A J csoportban a németek már vb-résztvevők, a második helyért a román (13), az észak-macedón (12) és az örmény (12) válogatott harcol. A románoké a legjobb esély, nagy valószínűséggel hat pontot szereznek még, mivel fogadják az izlandiakat, majd Liechtensteinben zárják a selejtezőket. Ha megszerzik a maximális pontszámot e két mérkőzésen, a többieknek még matematikai esélyük sincs. Ha botlanak, a riválisok reménykedhetnek: holnap este az örmények az észak-macedónokat fogadják Jerevánban, majd a zárónap programja: Észak-Macedónia–Izland, Örményország–Németország.
Több mint félcsapatnyi játékos dőlt ki a magyar válogatott keretéből a San Marino elleni pénteki, illetve a Lengyelország elleni hétfői – sajnos a realitás alapján már valójában tét nélküli – világbajnoki selejtezők előtt. Öt Bundesliga-játékosunkból csak Szoboszlai Dominik és Szalai Ádám jöhet(ett), Gulácsi Péter, Willi Orbán és Sallai Roland nem. Bolla Bendegúz, a svájci Grasshoppers első 12 bajnokijából tizenegyen játszott az idényben, de már a hétvégén, a Young Boys ellen sem tudott pályára lépni, szintén sérült. A hét elején eldőlt, hogy Sallói Dánielt nem engedi haza – tekintettel a klub közelgő nagy fontosságú mérkőzéseire – a Sporting Kansas City, és nem jöhet Eszékről Kleinheisler László sem, akinek nem jött rendbe a sérülése.
(AD)