Sport

Javítóvizsgák jó képességűeknek

Több csapat esetében is utolsó lehetőségként aposztrofálja a helyi sajtó a ma esti labdarúgó Bajnokok Ligája-mérkőzést, ami csak részben igaz, mert lehet még fordítani

Nincs könnyű helyzetben az RB Leipzig, miután belga és angol ellenfelétől is kikapott, és most a PSG ellen, Párizsban kellene pontot szereznie.

Ott, és az ellen a csapat ellen, ahol és amelytől tavaly novemberben vereséget szenvedett. Akkor Neymar szerezte a mérkőzés egyetlen gólját, büntetőből. Gulácsi Péter, Willi Orbán és várhatóan Szoboszlai Dominik is játszik majd a párizsiak ellen. A hazaiak a Messi és Mbappé duóval támadnak majd, Neymarra sérülés miatt nem számíthat Pochettino edző, Di María pedig eltiltott. Icardi játéka kérdéses, mert kihagyta a hétfői edzést, miután összeveszett a feleségével, egyben ügynökével, Wanda Narával…

Különlegesnek ígérkezik a Sheriff milánói fellépése (folytatódhat-e a tiraspoli csapat csodája?), győzelme legalább akkora szenzáció lenne, mint a Bernabéuban aratott diadal volt. De ha csak egy pontot szerezne, közel kerülne a továbbjutáshoz, tekintve hogy kétszer otthon játszik majd. Egyik milánói csapat sincs amúgy könnyű helyzetben, a Milan még pontot sem szerzett az első két meccsén. Mivel az ellenfél, a Porto is gyengén rajtolt, Leao, a Milan portugálja okkal mondta: „Ez egy döntő lesz.” A Real Madridnak is van javítanivalója, győznie kellene a Sahtar ellen. Ám az előző idényben kétszer is kikapott az ukrán csapattól.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló. A keddi mérkőzések.

A csoport: Club Brugge–Manchester City 18.45 (tv: Sport1), PSG–RB Leipzig 21.00 (tv: M4).
Az állás: 1. PSG 4 pont, 2. Club Brugge 4, 3. Manchester City 3, 4. RB Leipzig 0.

B csoport: FC Porto–AC Milan 21.00, Atlético Madrid–Liverpool FC (tv: Sport1) 21.00.
Az állás: 1. Liverpool 6, 2. Atlético Madrid 4, 3. FC Porto 1, 4. AC Milan 0.

C csoport: Besiktas–Sporting CP 18.45, AFC Ajax–Borussia Dortmund 21.00.
Az állás: 1. Ajax 6, 2. Borussia Dortmund 6, 3. Besiktas 0, 4. Sporting CP 0.

D csoport: Internazionale–Sheriff Tiraspol 21.00, Sahtar Donyeck–Real Madrid 21.00 (tv: Sport2).
Az állás: 1. Sheriff Tiraspol 6, 2. Real Madrid 3, 3. Internazionale 1, 4. Sahtar Donyeck 1.

Kapcsolódó írásaink

Koeman kapott még egy esélyt

ĀA labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében Ronaldo és Chiesa góljai meccsdöntők voltak, a duplázó Lewandowski zsinórban már a 18. győztes meccsnél tart