Sport
Ez Milánó: Ördögök a mennyekben
A piros-feketék 1994 óta nem kezdték ilyen sok ponttal a bajnoki idényt

A Milan jól kezdte az idényt – bizonyíték erre, hogy az első nyolc fordulóban összegyűjtött 22 pont a bajnokság ezen szakaszában a legjobb teljesítményét jelenti az 1994-es, még Fabio Capellóval töltött idény óta –, de a Verona ellen, úgy festett, nagyon nem ment a csapatnak. A hetek óta veretlen sárga-kékek rácáfoltak arra, hogy az utóbbi években nem megy nekik Lombardia Ördögei ellen, és Caprari, valamint Barák egy-egy góljával az első 25 perc után már kétgólos előnybe kerültek.
Lassan egy éve lett volna, hogy két gólt kaptak egy olasz bajnoki első játékrészében – megszakadt a sorozat. Ám a Milan felállt a padlóról (vagy inkább a San Siro gyepéről), és Olivier Giroud vezérletével fordított, 3–2-re nyert. A francia világbajnok mindössze a második bajnokiját játszotta a Giuseppe Meazza Stadionban a Milan mezében, de már három gólnál jár. Ilyen jól az elmúlt években csak néhány rajtoltak: például Oliver Bierhoff, Alexandre Pato, Mario Balotelli és Carlos Bacca.
Az Internazionale edzője, Simone Inzaghi az előző idényben még a Laziót dirigálta, sőt, a csereként beszálló Joaquin Correa ugyancsak a Sasokat erősítette. Nem volt boldog a visszatérésük a római Olimpicóba, pedig Perisic góljával vezettek a rangadó elején. (Ő lett a Serie A első játékosa, aki ballal és jobbal is rúgott már tizenegyesgólt.)
De ennek a meccsnek is hasonlóan alakult a forgatókönyve, mint a milánóinak: a második félidőben a hazaiak fordítottak. A góllövőlistát vezető Immobile értékesített egy büntetőt, majd szerzett egy gólt Felipe Anderson és az Inter ellen rendszerint eredményes Milinkovics-Szavics is – a fekete-kékek 2020 márciusa óta nem kaptak ki két góllal olasz bajnoki meccsen.
Premier League, 8. forduló. Everton–West Ham United 0–1, Brentford–Chelsea 0–1, Leicester City–Manchester United 4–2, Manchester City–Burnley 2–0, Norwich City–Brighton 0–0, Southampton–Leeds United 1–0, Aston Villa–Wolverhampton 2–3, Watford–Liverpool 0–5, Newcastle–Tottenham 2–3, Arsenal–Crystal Palace (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Chelsea 19 pont, 2. Liverpool 18, 3. Manchester City 17, 4. Brighton 15.
Bundesliga 1., 8. forduló. Leverkusen–Bayern München 1–5, Mönchengladbach–Stuttgart 1–1, Freiburg–Leipzig 1–1, Frankfurt–Hertha 1–2, Dortmund–Mainz 3–1, Greuther Fürth–Bochum 0–1, Union Berlin–Wolfsburg 2–0, Hoffenheim–Köln 5–0, Augsburg–Bielefeld 1–1.
Az élcsoport: 1. Bayern München 19 pont, 2. Dortmund 18, 3. Leverkusen 16, 4. Freiburg 16.
Serie A., 8. forduló. Udinese–Bologna 1–1, Empoli–Atalanta 1–4, Genoa–Sassuolo 2–2, Cagliari–Sampdoria 3–1, AC Milan–Hellas Verona 3–2, Lazio–Internazionale 3–1, Spezia–Salernitana 2–1, Napoli–Torino 1–0, Juventus–AS Roma (lapzárta után ért véget), Venezia–Fiorentina (hétfőn).
Az élcsoport: 1. Napoli 24 pont, 2. AC Milan 22, 3. Internazionale 17, 4. AS Roma 15 (7).
La Liga, 9. forduló. Celta Vigo–Sevilla 0–1, Rayo Vallecano–Elche 2–1, Real Sociedad–Real Mallorca 1–0, Levante–Getafe 0–0, Villarreal–Osasuna és FC Barcelona–Valencia (lapzárta után ért véget), Alavés–Real Betis és Espanyol–Cádiz (hétfőn), a Granada–Atlético Madrid- és a Real Madrid–Athletic Bilbao-találkozót elhalasztották.
Az élcsoport: 1. Real Sociedad 20 pont, 2. Real Madrid 17 (8), 3. Sevilla 17 (8), 4. Atlético Madrid 17 (8).