Sport

Meglepő tipp a Colorado győzelme

Immár harminckét csapat küzd az észak-amerikai profiliga új szezonjában

Magyar idő szerint ma hajnalban a címvédő Tampa Bay Lightning és a Pittsburgh Penguins mérkőzéssel megkezdődött az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) 2021/22-es szezonja.

Meglepő tipp a Colorado győzelme
Alekszandr Ovecskin már 730 gólnál jár
Fotó: AFP/Getty/ELSA

A Seattle 32. csapatként csatlakozott a profiligához, így most már mind a négy csoportban nyolc–nyolc együttes küzd a rájátszásba kerülésért. A tavaly és idén is Stanley Kupa-győztes Tampa Bay mellett a Vegas, a Colorado Avalanche, valamint a New York Islanders is esélyes a győzelemre.

Ennek a négy csapatnak ugyanis a támadósora, a védelme és az első számú kapusa is kiváló, azaz szinte nincs gyenge pontja. Az NHL honlapjának szakírói szerint a Colorado Avalanche – amely 2002 óta nem jutott tovább a rájátszás második fordulójából – ebben a szezonban elnyeri a Stanley Kupát. Merész tipp.

A járvány miatt a klubokat ugyan jelentős anyagi veszteség érte, de a helyzetükre jellemző, hogy a New York Rangers nyolc évre szóló, 68 millió dolláros (21,15 milliárd forintos) szerződést kötött a svéd Mika Zibane­jaddal. A klubokra 82–82 alapszakasz-mérkőzés vár.

Csoportonként a legjobb három, valamint főcsoportonként még további két együttes pontszám alapján jut a főcsoport negyeddöntőbe. Az alapszakaszt február 7. és 22. között megszakítják, hogy a sztárok részt vehessenek a pekingi téli olimpián. Ez utoljára 2014-ben fordult elő, akkor Szocsiban szerepeltek a világ legjobbjai. Az All Star-gálának február 4-én és 5-én Las Vegas ad otthont.

Az orosz Alekszandr Ovecskin 730 góllal kezdi a szezont, amivel az örökrangsor hatodik helyén áll. Marcel Dionne (731), Brett Hull (741) és Jaromir Jagr (766) beérhető távolságban van, azaz a Washington Capitals sztárja akár a harmadik helyre is feljöhet. És akkor már csak két játékos, Gordie Howe (801) és Wayne Gretzky (894) lesz előtte.

A legendás Gretzky a szezon előtt ismételten hangsúlyozta: reméli, hogy Ovecskin egyszer majd megdönti a rekordját. A háromszoros Stanley Kupa-győztes, kétszeres olim­piai bajnok Sidney Crosbynak 14 találat hiányzik az 500-as határhoz, de a pittsburghi hokis az első két meccset csuklóműtét miatt biztosan kihagyja.

Kapcsolódó írásaink