Sport

Továbbra is erőtlen a támadójáték

A Ferencváros ugyan balszerencsével kapott ki, de tavaly ősszel hatékonyabb volt a csatársora

A Ferencváros játékosai és edzői stábjának tagjai is elégedettek voltak a labdarúgó Európa-liga csoportkörében, a Betis ellen mutatott játékkal. Az eredménnyel természetesen nem, mégiscsak 3–1-re kikapott a csapat sevillai riválisától. A szurkolók ugyancsak éltették a csapatot, amely még a 90. percben is küzdött az egyenlítésért, kitámadott, és akkor kapta a harmadik gólt.

Továbbra is erőtlen a támadójáték
Botka Endre Guardado, Pezzella és Akouoko között fejelte el a labdát
Fotó: MTI/Kovács Tamás

A mérkőzést látva azt biztosan megállapíthatjuk, hogy balszerencséje volt a magyar bajnoknak. Az első bekapott gól előtt a világbajnok Nabil Fekir négy ember között emelte ki a labdát, majd vágta kapásból a hálóba, a másodiknál az Eldar Civic mögött érkező Henry Wingóról pattant védhetetlenül saját kapujába a labda. A harmadiknál az FC Barcelonát is megjáró Cristian Tello olyan sebességgel ugrott ki a védők között – meglátva a folyosót –, amit nem tudtak a hátvédek követni.

Alkalmasint itt állhatunk meg először: kisebb a különbség a Ferencváros és a riválisok között, mint tavaly a Bajnokok Ligájában, de még itt is csak akkor van esély a pontszerzésre, ha a Ferencváros nem követ el súlyos védekezési hibákat. Ha jobb játékosok rúgnak egy gólt, ebből a szempontból nincs vele gond, tudjuk, hogy vannak tudásbeli különbségek. De az igazi klasszisok a legkisebb hibát is megbüntetik.

Peter Stöger együttese az első félidő hajrájában kiegyenlítette Fekir gólját, mégpedig a jól játszó Myrto Uzuni harcosságának, pontos lövésének (és védője hibájának) tulajdoníthatóan. Ám azt is látni kell, hogy amennyire dicséretes, hogy a Fradi jó százalékkal használja ki a nemzetközi porondon a gólhelyzeteit, a szerzett gólok számából következik az is, hogy kevés a kialakított lehetőség.

Úgy tűnik, hogy – bár a keret piaci értéke nőtt az új igazolásokkal – Szergej Rebrov idején hatékonyabb volt a támadójáték. Lehet, hogy erre a felvetésre is választ ad majd a következő két nemzetközi mérkőzés, előbb Glasgow-ban, majd Budapesten lesz ellenfél a csoport harmadik helyéért a Celtic. Ha ezen a két meccsen sikerülne legalább négy pontot szerezni, realitássá válhatna a csoport harmadik helye, a folytatás az Európai Konferencia-ligában. w

„Térdelni őfelsége előtt”

Ezzel az óriásdrapériával készült a Legia szurkolótábora a Leicester elleni hazai mérkőzésre. A legalább 800 négyzetméteres textilfestmény egy idős férfi arcát mutatta, sokan találgatták, kit ábrázolhat. Talán csak egy kitalált figura, de lehet, hogy a meccset a helyszínen végignéző korábbi profi ökölvívóbajnokra, Andrew (Andrzej) Golotára utalt. A lengyel szurkolók egy része aztán füttyel is nemtetszésének adott hangot a kezdő sípszót követő térdelést látva, dacára annak, hogy a Legia két légiósa, a szerb Filip Mladenovics és a portugál André Martins is letérdelt. (RR)
Varsóban a lengyel ultrák így reagáltak a kezdés előtti térdelésre
Fotó: AFP/NurPhoto/Foto Olimpik

Ezzel az óriásdrapériával készült a Legia szurkolótábora a Leicester elleni hazai mérkőzésre. A legalább 800 négyzetméteres textilfestmény egy idős férfi arcát mutatta, sokan találgatták, kit ábrázolhat. Talán csak egy kitalált figura, de lehet, hogy a meccset a helyszínen végignéző korábbi profi ökölvívóbajnokra, Andrew (Andrzej) Golotára utalt. A lengyel szurkolók egy része aztán füttyel is nemtetszésének adott hangot a kezdő sípszót követő térdelést látva, dacára annak, hogy a Legia két légiósa, a szerb Filip Mladenovics és a portugál André Martins is letérdelt. (RR)

Európa–liga, csoportkör, 2. forduló

G csoport: Ferencváros–Betis 1–3, Celtic–Leverkusen 0–4.
Az állás: 1. Leverkusen 6, 2. Betis 6, 3. Ferencváros 0, 4. Celtic 0.

A csoport: Sparta Praha–Rangers 1–0, Olympique Lyon–Bröndby 3–0.
Az állás: 1. Olympique Lyon 6 pont, 2. Sparta Praha 4, 3. Bröndby 1, 4. Glasgow Rangers 0.

B csoport: Sturm Graz–PSV 1–4, Real Sociedad–Monaco 1–1.
Az állás: 1. PSV 4, 2. AS Monaco 4, 3. Real Sociedad 2, 4. Sturm Graz 0.

C csoport: Legia–Leicester 1–0, Napoli–Szpartak Moszkva 2–3.
Az állás: 1. Legia 6 , 2. Szpartak 3, 3. Napoli 1, 4. Leicester City 1.

D csoport: Fenerbahce–Olympiakosz 0–3, Antwerp–Frankfurt 0–1.
Az állás: 1. Olympiakosz 6, 2. Frankfurt 4, 3. Fenerbahce 1, 4. Antwerp 0.

E csoport: Marseille–Galatasaray 0–0, Lazio–Lokomotiv Moszkva 2–0.
Az állás: 1. Galatasaray 4, 2. Lazio 3, 3. Marseille 2, 4. Lokomotiv 1.

F csoport: Braga–Midtjylland 3–1, Ludogorec–Crvena zvezda 0–1.
Az állás: 1. Crvena zvezda 6, 2. Braga 3, 3. Ludogorec 1, 4. Midtjylland 1.

H csoport: West Ham United–Rapid Wien 2–0, Genk–Dinamo Zagreb 0–3.
Az állás: 1. West Ham 6 pont, 2. Dinamo 3, 3. Genk 3, 4. Rapid 0.

Kapcsolódó írásaink