Sport

Pep Guardiola újra nekirugaszkodik

Fővárosi rangadót játszanak a hétvégén Olaszországban és Angliában is. A Serie A-ban a kitűnő rajtot vevő AS Roma ezúttal vendég lesz az Olimpicóban (tévé: vasárnap, Sport 2, 17.45), ugyanis a Lazio a pályaválasztó.

Érdekes, hogy ebben a párharcban gyakorlatilag nincs vendégcsapat, de a sorsolás szerint idegenben játszó gárda 2017 óta nem tud nyerni. A Premier League-ben mindig nagy presztízscsatát hoz az Arsenal és Tottenham mérkőzése (vasárnap, Spíler 1, 17.30). A Spurs áll jobban, az első három fordulóban nyert, azóta kétszer kikapott. Az Ágyúsok mérlege ennek az ellenkezője: három vereség után két győzelem.

Az angol élvonalban a forduló rangadóját már szombaton kora délután, 13.30-tól (Digisport 1) lejátssza a legutóbbi Bajnokok Ligája-döntő két résztvevője, a Chelsea és a Manchester City.

Amióta Thomas Tuchel és stábja átvette a londoni Kékek irányítását, Pep Guardiola és a City nyeretlen ellenük. A Chelsea az FA-kupában, a Bajnokok Ligájában és a Premier League-ben is legyőzte a Manchester Cityt. Németországban az RB Leipzig és a Hertha BSC találkozik (szombat, Spíler 1, 17.30), a lipcseieknél nem játszhat a megsérült Dani Olmo. A spanyol élvonalban a Real Madrid a Villarrealt fogadja (szombat, Spíler 2, 21.00), az Atlético Madrid az Alavéshez látogat (szombat, Spíler 2, 14.00).

Kapcsolódó írásaink