Sport
Az egykori sikersportágunk nem vész el, csak átalakul
Török Ferenc szerint a nemzetközi erőviszonyok jelentősen megváltoztak a folytonos szabálymódosítások hatására

– Öt ország öttusázói szereztek érmet Tokióban, köztük egyiptomi és dél-koreai versenyző is, viszont olyan korábbi nagyhatalmak, mint Oroszország, Franciaország és Németország medál nélkül maradtak.
– Az elmúlt évtizedekben sportágunk eseményeinek lebonyolítása jelentősen megváltozott, az ötnapos versenyekből négy-, majd egynapos viadal lett. A futást és a lövészetet pedig összevonták. Míg korábban az európai versenyzők uralták az élmezőnyt, az utóbbi években az ázsiai, afrikai és a dél-amerikai öttusázók is felzárkóztak. Persze az olimpiai szereplés nem tükrözi pontosan az erőviszonyokat, hiszen nemzetenként csak két-két versenyző indulhat.
– A szövetség korábbi elnökeként hogyan ítéli meg a magyarok szereplését?
– Az idősebb, rutinosabb versenyzőink jól helytálltak. A világbajnok Kovács Sarolta felkészülését sérülés, betegség akadályozta, de küzdőképessége bronzérmet ért. Az idén világbajnokságot nyerő, harminchét éves Marosi Ádámtól ugyan dobogós helyezést vártam, de hatodik helyezése is dicséretes teljesítmény. Szerencséje is volt, mert a mezőny egyik legjobb lovát kapta.
– Az egész tokiói öttusaversennyel nem foglalkozott annyit a nemzetközi média, mint azzal, hogy a német válogatott edzője, Kim Raisner megütötte tanítványa, Annika Schleu lovát, amely nem akart a rajtjel után elindulni.
– El is tiltották ezért az edzőt. Én úgy láttam, hogy az aranyéremre esélyes Annika Schleu is hibázott, mert a lován feszítő zabla volt, amellyel fékezte, miközben a csizmáján lévő sarkantyúval indulásra serkentette Saint Boy nevű lovát. A botrány hatására a nemzetközi szövetség tovább akarja csökkenteni az akadályok magasságát, amelyek kis túlzással már így is a földbe vannak süllyesztetve. Mi még terepen lovagoltunk, rögzített és verhető akadályokkal nehezített pályán, olyan lovakon, amelyek erre fel voltak készítve. Most az a gond, hogy a világversenyek rendezői bérlik az ugrólovakat, amelyek nem erre vannak kiképezve.
– De nemcsak a lovaglás szabályai fognak megváltozni, hanem be akarják vezetni a kieséses rendszert is.
– Igen, újabb csonkítás lehet. A terv szerint az első napon csak a vívást rendeznék meg, majd másnap a többi három tusát másfél óra alatt. Így a vívásnak még döntőbb szerepe lesz az eredményességben. Ez egy kényszermegoldás, de a sportág vezetői úgy látják, így biztosíthatják, hogy az öttusa maradhasson az olimpiai programban.